Vágólapra másolva!
Következő két hazai mérkőzését is nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell megvívnia a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC-nek.

A lila-fehér klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága által legutóbb kiszabott büntetés - amelyet a Honvéd elleni bajnokival kapcsolatban rótt ki - mellett

egy korábbi felfüggesztett zárt kapus szankció is most lépett életbe.

Az akkori hivatalos indoklás szerint az Újpestet a Kispesten történtek miatt "mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért - az ellenfél, az ellenfél egyik játékosának, más sportszervezetnek és a mérkőzés játékvezetőjének szidalmazása -, továbbá hátrányosan megkülönböztető, rasszista megnyilvánulásáért - 'huhogás' -, valamint tárgy játéktér közelébe történt bedobásáért" büntették meg.

Az Újpest szurkolók a Diósgyőr és a Puskás Akadéia elleni mérkőzésen sem mehetnek be a Szusza Ferenc Stadionba Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mivel a klub nem fellebbezett, a Szusza Ferenc Stadion bejáratai az Újpest FC-DVTK (augusztus 19.) és az Újpest FC-Puskás Akadémia (szeptember 9.) bajnoki mérkőzések alkalmával zárva maradnak a szurkolók előtt.

A lila-fehérek már a 2. fordulóban a Ferencváros elleni rangadót követően is kaptak egy zárt kapus büntetést, így a Vasas elleni üres lelátók előtt futballoztak.

Az Újpest öt forduló után hat ponttal kilencedik a tabellán. A szurkolók legközelebb szeptember 30-án, a Debrecen ellen térhetnek vissza a stadionba.