Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája playoff-körének első meccsén a Hoffenheim a Liverpool csapatát fogadta. Szalai Ádám kisebb sérüléssel bajlódott a mérkőzés előtt, ő csak a kispadon foglalhatott helyet. A Liverpool izgalmas meccsen 2-1-re nyert, de a németeknek maradt reális esélyük a visszavágóra.

Úgy indult a mérkőzés, hogy akár a Liverpool kerülhetett volna nagyobb bajba: Julian Nagelsmann csapata folyamatosan támadott, a Hoffenheim támadói rendre a liverpooli védők mögé tudtak kerülni, főleg Dejan Lovren volt bizonytalan, akinek a 7. percben a kezére is pattant a labda, de nem kapott tizenegyest a Hoffenheim.

Nem úgy a 11. percben, amikor Lovren lépett a korábban az Arsenalban is szereplő Serge Gnabry lábára. A tizenegyest Andrej Kramaric lőtte, de Simon Mignolet nagyon könnyen védeni tudott.

Lassan éledezett a Liverpool, Mohamed Szalah gurított előbb kapu mellé, majd a 35. percben a mindössze 18 éves Trent Alexander-Arnold végezhetett el egy szabadrúgást és remekül tekert Oliver Baumann kapujába a fiatal védő. Egy pillanatra úgy tűnt mellé megy a labda, Baumann nem is mozdult.

Trent Alexander-Arnold gólöröme Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Uwe Anspach

A folytatásban még egy Gnabry lövés és Mignolet védés után Sandro Wagner találta el kívülről a kapufát.

Fordulás után előbb a korábbi hoffenheimi Firmino került helyzetbe, majd Gnabry lőtt gólt lesről.

Nagelsmann a 70. percben kihasználta az összes cserelehetőségét, így az is biztossá vált, hogy Szalai Ádám ezúttal nem kap lehetőséget.

Percekkel később úgy tűnt, akár a párharc is eldőlhet, hiszen a 74. percben a csereként beállt James Milner beadása Haavard Nordtveit mellén megpattanva került Baumann feje fölött a hofenheimi kapuba.

A 83. percben Amiri faraghatott volna a németek hátrányából, de Mignolet ezúttal is résen volt. A hajrában aztán elrontotta a tökéletes képet a Liverpool, Szalah elhibázta a helyzetét, míg

Mark Uth egy szép balos lövéssel visszahozta a továbbjutás esélyét a visszavágóra.

A hajrában aztán kis híján jött a német egyenlítés, Benjamin Hübner fejelt tisztán, de nem találta el a kaput.

Jürgen Klopp csapata két, idegenben szerzett góllal várhatja a jövő heti visszavágót.

Eredmények:
APOEL (ciprusi)-Slavia Praha (cseh) 2-0 (2-0)
Hoffenheim (német)-FC Liverpool (angol) 1-2 (0-1)
Sporting Lisboa (portugál)-FCSB (román) 0-0
Young Boys (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-1 (0-0)

korábban:
Qarabag (azeri)-FC Köbenhavn (dán) 1-0 (1-0)

szerdán játsszák:
Basaksehir (török)-Sevilla (spanyol) 20.45
Celtic Glasgow (skót)-Asztana (kazah) 20.45
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Maribor (szlovén) 20.45
SSC Napoli (olasz)-OGC Nice (francia) 20.45
Olimpiakosz (görög)-HNK Rijeka (horvát) 20.45

1. félidő
35Trent Alexander-Arnold
2. félidő
89Sadio Mane
87Mark Uth
84Roberto Firmino
74Haavard Nordtveit
70Serge Gnabry
63Jordan Henderson
53Lukas Rupp
52Ermin Bicakcic
Összeállítások
Hoffenheim3-4-2-1
Liverpool4-3-3
Football Pálya
66
Trent
Alexander-Arnold
19
Sadio
Mane
32
Joel
Matip
9
Roberto
Firmino
18
Alberto
Moreno
14
Jordan
Henderson
23
Emre
Can
11
Mohamed
Salah
22
Simon
Mignolet
6
Dejan
Lovren
5
Georginio
Wijnaldum

Hoffenheim

Kezdők
4Ermin Bicakcic
52
22Kevin Vogt
27Andrej Kramaric
21Benjamin Huebner
17Steven Zuber
10Kerem Demirbay
14Sandro Wagner
29Serge Gnabry
70
1Oliver Baumann
3Pavel Kaderabek
7Lukas Rupp
53
36Gregor Kobel
6Haavard Nordtveit
74
15Jeremy Toljan
18Nadiem Amiri
19Mark Uth
87
28Szalai Ádám
32Dennis Geiger
Cserék

Liverpool

Kezdők
66Trent Alexander-Arnold
35
19Sadio Mane
89
32Joel Matip
9Roberto Firmino
84
18Alberto Moreno
14Jordan Henderson
63
23Emre Can
11Mohamed Salah
22Simon Mignolet
6Dejan Lovren
5Georginio Wijnaldum
1Loris Karius
7James Milner
12Joseph Gomez
16Marko Grujic
17Ragnar Klavan
27Divock Origi
29Dominic Solanke
Cserék