Vágólapra másolva!
Az NB I 5. fordulójában Debrecenben fogadta a Diósgyőr a Puskás Akadémia csapatát, amely a vihar mellett Makrai góljáról marad majd emlékezetes.

.A magyar edzői kar két üde színfoltja, Bódog Tamás és Pintér Attila által vezetett csapatok nem bírtak egymással, végül 2-2-es döntetlen lett a meccs vége.

Makrai Gábor, a DVTK szemfüles csatára Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A meccsről a Diósgyőr első gólja marad majd a legemlékezetesebb, a felcsútiak kapusa, Hegedűs Lajos várt túlzottan sokat, mielőtt megszabadult volna a labdától, Makrai Gábor pedig lecsapott, blokkolta a kapus rúgását, a labda pedig a vendégek kapujában kötött ki.

A második félidő közepén egyébként félbe is kellett szakítani a találkozót a heves vihar és villámlások miatt, a második félidőben egyébként újra megszerezte a vezetést a Puskás, de a DVTK a hajrában megint egyenlíteni tudott.

Pintér egyébként a meccs után azt mondta, mivel Makrai emberre ment, ő nem adta volna meg az első diósgyőri gólt és egy tizenegyest is számon kért a játékvezetőn.

A Diósgyőr harmadik, a Puskás utolsó a tabellán.