Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójának vasárnap késő délutáni mérkőzésén a Manchester United gálázott a West ham United ellen az Old Traffordon. A 4-0-ra megnyert összecsapáson Romelu Lukaku duplázni tudott, így gyorsan megkezdte a vételárának a törlesztését.

A gólgyártást Romelu Lukaku kezdte meg a 33. percben gyors kontratámadás végén,

aki betalált kedden az európai Szuperkupáért vívott mérkőzésen, a Real Madridtól elszenvedett 2-1-es vereség alkalmával is. Az első félidőben újabb gól már nem esett, így egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

Romelu Lukaku ellenállhatatlanul játszott a West Ham ellen Forrás: AFP/Oli Scarff

Az 53. percben Romelu Lukaku megszerezte saját maga és a csapata második találatát,

a belga csatár ezúttal fejjel volt eredményes. Ám itt még közel sem volt vége a mérkőzésnek. Bár a West Ham is próbálkozott, de a gólokat az MU szerezte:

előbb a 87. percben Anthony Martial lőtt laposan a hálóba szép kiugratást követően, majd a francia támadó gólpasszát követően Paul Pogba tett pontot a találkozó végére.

1. félidő
43Eric Bailly
33Romelu Lukaku
33Marcus Rashford
2. félidő
90Paul Pogba
90Anthony Martial
88Henrikh Mkhitaryan
87Anthony Martial
87Henrikh Mkhitaryan
81Arthur Masuaku
80Marcus Rashford
76Juan Mata
66Angelo Ogbonna
61Mark Noble
60Antonio Valencia
60Edimilson Fernandes
52Romelu Lukaku
52Henrikh Mkhitaryan
51Pablo Zabaleta
Összeállítások
Manchester United4-2-3-1
West Ham United4-2-3-1
Football Pálya
23
Luke
Shaw
5
Marcos
Rojo
18
Ashley
Young
1
David
De Gea
25
Antonio
Valencia
3
Eric
Bailly
4
Phil
Jones
17
Daley
Blind
31
Nemanja
Matic
6
Paul
Pogba
8
Juan
Mata
9
Andy
Carroll
8
Cheikhou
Kouyate
25
Joe
Hart
5
Pablo
Zabaleta
2
Winston
Reid
21
Angelo
Ogbonna
26
Arthur
Masuaku
16
Mark
Noble
14
Pedro
Obiang
20
Andre
Ayew
27
Marko
Arnautovic

Manchester United

Kezdők
23Luke Shaw
5Marcos Rojo
18Ashley Young
1David De Gea
25Antonio Valencia
60
3Eric Bailly
43
4Phil Jones
17Daley Blind
31Nemanja Matic
6Paul Pogba
90
8Juan Mata
76
22Henrikh Mkhitaryan
88
87
52
19Marcus Rashford
80
33
9Romelu Lukaku
52
33
20Sergio Romero
12Chris Smalling
36Matteo Darmian
21Ander Herrera
27Marouane Fellaini
14Jesse Lingard
11Anthony Martial
90
87
Cserék

West Ham United

Kezdők
9Andy Carroll
8Cheikhou Kouyate
25Joe Hart
5Pablo Zabaleta
51
2Winston Reid
21Angelo Ogbonna
66
26Arthur Masuaku
81
16Mark Noble
61
14Pedro Obiang
20Andre Ayew
27Marko Arnautovic
31Edimilson Fernandes
60
17Javier Hernandez
7Sofiane Feghouli
13Adrian
22Sam Byram
19James Collins
4Jose Fonte
3Aaron Cresswell
15Diafra Sakho
41Declan Rice
Cserék

Egy fordulót követően élre állt a Manchester United a Premier League-ben:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista

PL: fájdalmas Spurs-pofonokkal tért vissza a Newcastle

Jonjo Shelvey buta szabálytalanságát nem bírta el az újonc.