Vágólapra másolva!
A szlovák labdarúgó-bajnokságban szereplő dunaszerdahelyi DAC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 23 éves Kocsis Gergő a szezon végéig a DVTK-t erősíti kölcsönjátékosként.

A magyar válogatott keretében is számításba vett védő tavaly nyáron a Puskás Akadémiától igazolt Dunaszerdahelyre. Ígéretes kezdését azonban súlyos térdsérülése törte meg, amely után a teljes őszi szezont kihagyta.

Kocsis Gergő szeretne visszakerülni a magyar válogatottba Forrás: AFP/Johann Groder

Tavasszal tért vissza, de nem tudta kiharcolni a helyét a kezdőben. Összesen három bajnokin kapott lehetőséget a DAC színeiben, 136 percet töltött a pályán.

„Nehezen hagyom itt ezt a társaságot és a nagyszerű szurkolótábort,

másrészt minden futballista rendszeresen játszani akar. Nem titkolt szándékom, hogy kezdőjátékos szeretnék lenni Miskolcon, és Bernd Storck szövetségi kapitány keretében maradni" – mondta a dunaszerdahelyi klub honlapjának a távozó Kocsis Gergő.