Hetedik világbajnoki címével történelmet írt a magyar műrepülő

tóth ferenc
Tóth Ferenc és a vb-trófea
Vágólapra másolva!
Tóth Ferenc megszerezte a hetedik egyéni világbajnoki aranyérmét. A vitorlázó műrepülő pilóta a júliusi Világjátékok-győzelme után, Wroclawból egyenesen Torunba utazott, ahol megnyerte a vb-t.

Az ugyancsak Világjátékok-résztvevő Szilágyi János ezüstérmes lett, míg a harmadik magyar induló, Sonkoly János, a 10. helyen zárt.

Tóth Ferenc és a vb-trófea Forrás: NVESZ

Tóth Ferenc ezzel a sikerével sporttörténelmet írt, ugyanis ez volt a hetedik vb-aranya, egyben zsinórban a harmadik világbajnoki győzelme.

„A Világjátékokon elért siker után azt nyilatkoztam, hogy az volt életem legnehezebb versenye, ezt továbbra is tartom, bár a világbajnokság is rendesen próbára tett. A Wroclawban megrendezett világverseny technikailag volt emberpróbáló, a toruni vb viszont mentálisan viselte meg a mezőnyt. A hektikus időjárás miatt a 12 nap alatt csak négy versenyszámot teljesítettünk. A vb ideje alatt gyakorlatilag egyfolytában toppon kellett lenni, mert bármikor megkaphattuk a felszállási engedélyt" – mondta Tóth Ferenc.