Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a kört megelőzően mindössze egyetlen ponttal szerénykedő Debrecen fogadta a bajnoki címre pályázó Ferencvárost a Nagyerdei Stadionban, így némileg meglepő, hogy a Fradinak végül meg kellett elégednie az egyik ponttal. Dibusz Dénes és Tőzsér Dániel szavaiból kiderül, hogy melyik csapat örült jobban a döntetlennek. Helyszíni.

A találkozó előtt sikerült egy-két hazai szurkolóval szót váltani, akik egyöntetűen azt mondták, hogy bár a csapatnak jelenleg nem túl acélos, de a Ferencváros elleni összecsapást biztosan megnyeri Herczeg András csapata. Mi mást is mondhatna a szurkoló. Viszont a tipp nem jött be, bár a játék képe alapján nem volt messze tőle a DVSC.

A debreceni szurkolók kiváló hangulatot teremtettek Fotó: Hirling Bálint - Origo

A hivatalosan 5306 néző előtt, jó hangulatot hozó találkozó első félidei játékáról bátorság lenne azt állítani, hogy közönségszórakoztató lett volna.

Inkább a kőkemény összecsapások, nagy csaták domináltak, a futballba ellenben mindkét oldalon nagyon sok hiba csúszott. Az előzmények tekintetében a kapkodó játéknál talán még meglepőbb volt, hogy a gólszerzési lehetőségek a DVSC előtt adódtak.

A félidőben tizenegyesrúgásokkal szórakoztatták a közönséget Debrecenben. Már az első lövés bement, amely után a játék szervezője viccesen meg is jegyezte, hogy már most több gól esett, mint az első félidőben.

Küzdelemben nem volt hiány Fotó: Hirling Bálint - Origo

A második játékrészre a Ferencváros játékosai pár perces késéssel érkeztek, ami nem is csoda, Thomas Dollnak biztosan volt mondanivalója a szünetben.

A német edző ráadásul kettőt változtatott is, Böde Dániel és Julian Koch becserélésével próbálta felpörgetni a Ferencvárost.

Hiába a vendég cserék, a játék képe nem sokat változott, a komoly lehetőségek inkább a Debrecen előtt adódtak, igaz ez akkor is, ha játékban már kiegyenlítettebb volt a helyzet. A temérdek hibát láthatóan Thomas Doll is nehezen viselte a kispadnál.

Húsz perccel a vége előtt Fernando Gorriarán tört be a tizenhatoson belülre, Ferenczi János csúszott oda, a ferencvárosi kispad egy emberként ugrott fel,

de Szabó Zsolt szerint nem történt szabálytalanság.

Dibusz Dénes dicsérhető a Ferencvárosból Fotó: Hirling Bálint - Origo

"A játékvezető így döntött, el kell fogadni. Persze jó lett volna büntetőt rúgni és azzal megszerezni a vezetést, akkor talán a három pont is meglett volna. Viszont összességében nem volt benne több, ezt el kell fogadni" - mondta az esetről a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes az Origónak.

A találkozó utolsó tíz perce mindkét oldalon hozott meleg pillanatokat

– pedig ekkor már a fekete viharfelhők is a stadion felett jártak –,

gólt viszont ma nem láthatott a közönség, de legalább az esőt megúszta mindenki.

Az időjárás csak riogatta a főszereplőket Fotó: Hirling Bálint - Origo

Otigba Kenneth a végén még magyarázott egy sort, kis híján ki is állította érte Szabó Zsolt, de végül a csapattársaknak köszönhetően csak sárgával a zsebében ment az öltözőbe. A meccs után sok szomorú ferencvárosi arcot lehetett látni.

"Igazából ma is úgy készültünk, hogy ha megszerezzük a három pontot, akkor akár a tabella élére is ugorhatunk.

"El kell indulni felfelé, ez nem is lehet kérdés" - mondta a Fradival a napokban hosszabbító labdarúgó.

A DVSC középpályása, Tőzsér Dániel a meccs előtt aláírta volna a döntetlent, ám a találkozó után már volt hiányérzete.

"A helyzetünket tekintve nyerni szerettünk volna, de a Ferencváros esélyesebb volt, ha a kereteket nézzük. Mellettünk szólt a hazai pálya,

"Nagyon szervezetten és okosan játszottunk. Mindenki tudta, mi a dolga a pályán. Sajnos a befejezéseknél, a kapu előtti utolsó passzoknál nem vagyunk elég hatékonyak ebben az évben. Bízom benne, hogy ez hamarosan megfordul és akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzéseinket. Remélem, hogy a Fradi ellen mutatott játékkal megindulunk majd felfelé a tabellán."

- mondta az Origónak Tőzsér Dániel.

Harcos volt a Debrecen Fotó: Hirling Bálint - Origo

A DVSC válogatott játékosától azt is megkérdeztük, vajon még mindig különleges érzésekkel lép-e pályára az FTC ellen.

"Mindig jó emlékeim lesznek a Fradiról, szeretem a mai napig. Sok haver, barát futballozik most is a csapatban, úgyhogy mindig különleges találkozó lesz ez számomra."

De milyennek látta a mérkőzést Dibusz Dénes?

"Ha egészében nézzük a találkozót, akkor nem volt több benne. Nem volt olyan kirívóan nagy gólhelyzetünk, amelyre azt tudnám mondani, hogy azzal nekünk állt volna a meccs, ha berúgjuk."

"Nem tudom, hogy a múlt heti jó játék után hogy sikerült most ennyire gyengére a mérkőzés. Mindenki keveset nyújtott, az egész csapat a tudása alatt játszott."

Az, hogy a Debrecen megindul-e felfelé, vagy a Ferencváros megtalálja-e a megoldást a problémákra, az jövő hétvégén kiderül.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista