Vágólapra másolva!
A Debrecen hazai pályán 0-0-t játszott a Ferencváros ellen, de, főleg az első félidőben mutatott játékukra gondolva, a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. A Fradi semmit sem tudott felmutatni az előző forduló gólratörő játékából. A másik két vasárnap esti találkozón egy-egy hazai és vendég siker született.

A vendégek középpályájáról ezúttal hiányzott a rutin, sem Gera Zoltán, sem Hajnal Tamás nem tudta vállalni a játékot, így maradt Csernik Kornél, valamint két új fiú, Fernando Gorriarán és Rui Pedro. Lehet, hogy emiatt, lehet, hogy azért, mert a Lokiban jobban buzgott a harci kedv, de tény, hogy az első félidőben uralták a középpályát.

Különösen a volt fradista, Holman Dániel és Tőzsér Dániel volt feltűnően aktív, előbbi nem egyszer maga is helyzebe került, illetve remek átadásokkal mozgatta az elől cikázó Sós Bencét és Könyves Norbertet.

Holman Dávid (pirosban) a Loki támadásainak motorja volt Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az első félidő legkomolyabb helyzete is éppen Sós előtt adódott, aki fél óra elteltével gyönyörűen vett át egy indítást, még szebben vette vissza, majd tekerte Dibusz kapujára, de a labda a blokkról szögletre vágódott.

Sós Bencéé volt az első félidő legszebb akciója Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ferencvárosi odalról leginkább azt a jelentet jegyezhettük fel, amikor a nigeri Amadou Moutari sokadjára ment el jó cselekkel a hazai védők mellett, majd sokadjára adott be rosszul, vagy lőtte kapura fölöslegesen a labdát, és

az egyik ilyen akciója után Priskin Tamás magából kikelve kiabált utána

- Amadou egy vállrándítással vette tudomásul a kérdőre vonást.

A játékrész második felét inkább a keménykedés uralta, amit két sárgával igyekezett megfogni Szabó Zsolt játékvezető.

1. félidő
26Fernando Gorriaran
19Bence Sós
2. félidő
90Endre Botka
90Kenny Otigba
77Julian Koch
77Bence Sós
65Dávid Holman
62Rui Pedro
46Tamás Priskin
46Varga Roland
Összeállítások
DVSC4-1-4-1
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Football Pálya
0
Oleksandr
Nad
0
Balazs
Benyei
0
Ákos
Kinyik
3
Csaba
Szatmári
11
János
Ferenczi
4
Ioan
Filip
77
Aleksandar
Jovanovic
10
Dávid
Holman
8
Dániel
Tőzsér
22
Bence
Sós
42
Norbert
Könyves
90
Dénes
Dibusz
8
Lovrencsics
Gergő
7
Bence
Batik
22
Kenny
Otigba
21
Endre
Botka
27
Fernando
Gorriaran
17
Kornel
Csernik
97
Varga
Roland
30
Rui
Pedro
40
Amadou
Moutari
29
Tamás
Priskin

DVSC

Kezdők
0Oleksandr Nad
0Balazs Benyei
0Ákos Kinyik
3Csaba Szatmári
11János Ferenczi
4Ioan Filip
77Aleksandar Jovanovic
10Dávid Holman
65
8Dániel Tőzsér
22Bence Sós
77
19
42Norbert Könyves
0Jan Novota
16Peter Biro
17Norbert Mészáros
19Justin Mengolo
0Tibor Tisza
24Danilo Sekulic
25Haris Tabakovic
Cserék

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
8Lovrencsics Gergő
7Bence Batik
22Kenny Otigba
90
21Endre Botka
90
27Fernando Gorriaran
26
17Kornel Csernik
97Varga Roland
46
30Rui Pedro
62
40Amadou Moutari
29Tamás Priskin
46
31Adam Holczer
11István Bognár
13Dániel Böde
16Leandro De Almeida
19Julian Koch
77
0Marquinhos Pedroso
91Balazs Lovrencsics
Cserék

A szünetben két helyen is változtatott Thomas Doll: Priskin és a szezon eddigi meccsein remeklő Varga Roland helyére Böde Dániel és Julian Koch érkezett. Ha nem is vette át az uralmat a pályán a Fradi, de már nem mentek át olyan gördülékenyen a hazai akciók a vendégek középpályáján.

Böde Dániel sem tudott veszélyt jelenteni a Loki kapujára Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egy óra elteltével újra Holman került helyzetbe, de, mire a magasból leesett elé a labda, már nem volt ideje sokat bíbelődni vele, egyből lőnie kellett, és hiába voltak tőle méterekre a védők, a lelátóról kellett visszaküldeni a labdát.

Az utolsó félórában már helyzet is alig adódott, még Lovrencsics Balázs állt a legközelebb a gólszerzéshez, de ő is csak az oldalhálót találta el. A hosszabbítás második percében pedig

Böde perdített bele Csernik beadásába, de egy védő lábán lelassult a labda,

amit így összeszedett Nagy Sándor, a Loki kapusa.

A Ferencváros egy győzelemmel az élre állt volna, a döntetlennel viszont csak a harmadik helyig kapaszkodott föl, míg a Loki az egy ponttal maradt a 11. helyen.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista

Egy ide, egy oda

A forduló másik két vasárnapi mérkőzésén egy-egy hazai, illetve vendég siker született. Az Újpest otthon, zárt kapus mérkőzésen verte 1-0-ra a Vasast (igaz, a Szusza-stadion a jövő héten éppen a Vasas otthona lesz). A három pontot érő gólt Nagy Dániel szerezte a 24. percben. A Bundesliga 2-től búcsúzó Würzburger Kickerstől igazolt középpályás jó vásárnak tűnik, ugyanis a Ferencváros és a Videoton elleni rangadók után zsinórban a harmadik mérkőzésen talált be - ráadásul ezúttal nem a döntetlenhez, hanem a győzelemhez volt elég a gólja.

1. félidő
25Daniel Nagy
2. félidő
90Branko Pauljevic
81Donát Zsótér
78Daniel Nagy
77Benedek Murka
68Mohamed Remili
68Evgeny Pavlov
Összeállítások
Újpest FC4-3-3
Vasas FC3-4-3
Football Pálya
0
Filip
Pajovic
5
Benjámin
Cseke
0
Róbert
Litauszki
0
Mijusko
Bojovic
22
David
Mohl
0
Daniel
Nagy
6
József
Windecker
0
Donát
Zsótér
0
Obinna
Nwobodo
0
Soma
Novothny
0
Branko
Pauljevic
87
Lubos
Kamenar
4
Kire
Ristevski
28
Tamas
Vasko
19
Felix
Burmeister
6
Donát
Szivacski
3
Manjrekar
James
23
Máté
Vida
7
Szilveszter
Hangya
27
Benedek
Murka
17
Evgeny
Pavlov
10
Mohamed
Remili

Újpest FC

Kezdők
0Filip Pajovic
5Benjámin Cseke
0Róbert Litauszki
0Mijusko Bojovic
22David Mohl
0Daniel Nagy
78
25
6József Windecker
0Donát Zsótér
81
0Obinna Nwobodo
0Soma Novothny
0Branko Pauljevic
90
23Dávid Banai
0Krisztián Simon
0Patrick Tischler
17Viktor Angelov
20Souleymane Diarra
21Benjamin Balazs
27Bence Pavkovics
Cserék

Vasas FC

Kezdők
87Lubos Kamenar
4Kire Ristevski
28Tamas Vasko
19Felix Burmeister
6Donát Szivacski
3Manjrekar James
23Máté Vida
7Szilveszter Hangya
27Benedek Murka
77
17Evgeny Pavlov
68
10Mohamed Remili
68
1Gergely Nagy
8Martin Adam
9Botond Kiraly
14Balint Gaal
39Istvan Ferenczi
70Tamas Kulcsar
30Balint Vogyicska
Cserék

A másik találkozón a két forduló után még hibátlan és listavezető Mezőkövesd szenvedte újabb, második vereségét, ezúttal az Európa Ligában menetelő Videoton nyert 2-0-ra Kövesden. Az első gólt a Bordeaux elleni visszavágón is remeklő nigériai Ezekiel Henty szerezte, míg a másodikat a szerb Danko Lazovic jegyezte a találkozó hajrájában.

1. félidő
30Paul Keita
23Ezekiel Henty
2. félidő
88Asmir Suljic
85Danko Lazovic
81Bence Toth
79Tamás Cseri
75József Varga
70Asmir Suljic
64Tomas Szeles
60Ezekiel Henty
57Tomas Majtan
Összeállítások
Mezőkövesd4-2-3-1
Fehérvár FC4-4-2
Football Pálya
90
Tomas
Tujvel
2
Dániel
Farkas
39
David
Hudak
88
Tomas
Szeles
6
Gergo
Goher
7
Bence
Toth
0
Paul
Keita
13
Pál
Lázár
0
Tamás
Cseri
38
Tomas
Majtan
22
Martin
Krnac
74
Ádám
Kovácsik
11
Loic
Nego
6
Andras
Fejes
5
Attila
Fiola
22
99
Asmir
Suljic
33
József
Varga
17
Máté
Pátkai
7
Danko
Lazovic
21
Ezekiel
Henty
1
Tamas
Horvath

Mezőkövesd

Kezdők
90Tomas Tujvel
2Dániel Farkas
39David Hudak
88Tomas Szeles
64
6Gergo Goher
7Bence Toth
81
0Paul Keita
30
13Pál Lázár
0Tamás Cseri
79
38Tomas Majtan
57
22Martin Krnac
8Roland Baracskai
0Roland Frolich
19Márk Koszta
21Jakub Brasen
0Dániel Vadnai
41Szalai Attila
15Marek Strestik
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
11Loic Nego
6Andras Fejes
5Attila Fiola
22Stopira
99Asmir Suljic
88
70
33József Varga
75
17Máté Pátkai
7Danko Lazovic
85
21Ezekiel Henty
60
23
1Tamas Horvath
9Mirko Maric
18Bence Szabo
25Krisztián Tamás
30Roland Szolnoki
44Marko Scepovic
49Krisztián Géresi
8Anel Hadzic
Cserék