Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldót nemrégiben a bíróság hallgatta ki, miután azzal vádolták, hogy több millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

Az angol Sky értesülései szerint a Real Madrid portugál ásza a bíróságon arról beszélt, szeretne visszatérni Angliába.

Ronaldo a bíróságon azzal védekezett, hogy szerinte több adót fizetett be a szükségesnél, mióta Madridban futballozik és semmit nem titkolt el a hatóságok elől.

Cristiano Ronaldo visszatérne? Forrás: AFP/Javier Soriano

A másfél órás meghallgatás során CR azt mondta, „Angliában soha nem volt ezzel problémám, ezért is szeretnék visszatérni."

Korábbi csapata, a Manchester United jelenlegi menedzsere, José Mourinho nemrég elmondta, nem lát esélyt arra, hogy Ronaldo újra a csapat játékosa legyen.

Ronaldo egyébként tavaly novemberben írt alá öt évre szóló szerződést. A nyári Konföderációs Kupa idején röppent fel a hír, hogy szeretné elhagyni Madridot, egyelőre még nem tért vissza szabadságáról.

Kedden a Manchester United és a Real Madrid az európai Szuperkupában lép pályára Szkopjéban.