Vágólapra másolva!
Az Origón is olvashatták, hogy pénteken az extrém melegben egy megye III-as játékvezető rosszul lett és meghalt a fizikai teszt közben. A magyar játékvezető kollégája szerint már a tragédia előtt is többen jelezték, hogy rosszul vannak.

K. Lajos játékvezető a 40 fokos kánikulában rosszul lett és később meghalt, miután országos hőségriadó ellenére 11.30-kor részt kellett vennie a borsodi játékvezetőknek előírt teszten. A Rangadónak egy borsodi játékvezető több részletet is elárult az esettel kapcsolatban.

„Mindenkit nagyon megdöbbentett az eset, én személy szerint nagyon jó kapcsolatot ápoltam. Több kollégát – köztük engem is – nagyon feldühített az, hogy ilyen körülmények között kellett futnunk."

A kép illusztráció Forrás: http://jatekvezetoleszek.hu

hogy extrém meleg várható és nem ajánlják, hogy ebben az időpontban – 10 órától – fizikai terhelést végezzenek, ezt azonban semmibe vették a vezetők."

A játékvezető azt is elmondta, hogy két mentős is tartózkodott a helyszínen, akik játékvezetők is egyben,

valamint egy defibrillátor is rendelkezésre állt.

A hírek szerint a vezetők egyelőre hallgatnak és elzárkóztak a rájuk váró játékvezetők elől.