Vágólapra másolva!
A Videoton FC 1-1-s döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának visszavágó mérkőzésén, így 4-1-s összesítéssel jutott a következő körbe, ahol a francia Girondins Bordeaux lesz az ellenfele.

A székesfehérvári csapat az első meccsen magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a tallinni Kadriog Stadionban, így a visszavágó puszta formalitás volt. Azonban a Videoton edzője, Marko Nikolics nem becsülte le az ellenfelet és a

Kovácsik - Stopira, Juhász, Vinícius, Szolnoki - Suljic, Varga J., Hadzic, Nego - Lazovics, Maric

összetételű gálacsapatot küldte pályára a felcsúti Pancho Arénában.

Az első igazán nagy helyzet a vendégek előtt adódott a 17. percben. Egy szabadrúgás után Valikajev maradt egyedül az ötös sarkán. Ráfordulásból lőtt, azonban Vinícius fejjel szögletre tisztázott. A

Videoton brazil származású magyar válogatott hátvédéjének ez volt az utolsó momentuma,

a 24. percben le kellett cserélni, miután egy szerelési kísérletet követően megsérült.

Ezúttal is Danko Lazovics volt a Videoton egyik legjobbja Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 27. percben megvillant a Videoton. Fejes András óriási bedobása után Juhász Roland csúsztatott a tizenhatoson belül, majd érkezett Loic Nego, aki 12 méterről kapura fejelt, de az észtek kapusa, Pavel Londak szögletre tornázta a labdát. A 31. percben ismét fejjel veszélyeztetett a Vidi. Lazovics szabadrúgását Juhász fejelte középre, az érkező Stopira azonban öt méterről a kapu fölé fejelt.

A 37. percben egy újabb fejes hozta meg a Videoton vezetését.

Asmir Suljic bal oldali beadása után Danko Lazovics nyolc méterről fejelt a jobb alsó sarokba (1-0). A szerb támadó parádés mozdulatot mutatott be, ugyanis visszafelé kellett mozognia, hogy bele tudjon stukkolni a labdába.

Danko Lazovics gyönyörű góllal járult hozzá a Videoton továbbjutásához Forrás: MTI/Kovács Tamás

A fordulás után azonnal egyenlített a Nömme Kalju.

Igor Subbotin egy ártalmatlan szituációban összeakadt a tizenhatoson belül Varga Józseffel, a játékvezető azonnal tizenegyest ítélet. A labda mögé Artjom Dmitrijev állt, aki higgadtan, félmagasan a kapu bal oldalába helyezett a jobbra vetődő Kovácsik Ádám mellett (1-1).

A székesfehérváriak edzője nem aggódott a bekapott gól miatt. Fél órával a vége előtt lekapta a pályáról Danko Lazovicsot és Stopirát, hogy a két légiós pihenhessen a Puskás Akadémia elleni hétvégi rangadóra. A mérkőzés utolsó harmada viszonylag eseménytelenül folydogált.

A 78. percben Suljic kiugratásával Mirko Maric került ziccerbe, de a horvát támadó kiszorított szögből a hosszú kapufa mellé tüzelt.

Az utolsó percekben a Videoton-szurkolók hangot adtak a csalódottságuknak. Felcsendült a harcoljatok rigmus, így jelezték a játékosoknak, hogy a továbbjutás ellenére többet várnak.

A 88. percben Juhász Roland kapura fejelt egy szabadrúgást, de Teles kitornázta a labdát a jobb felső sarokból. Talán nem is baj, hogy a Vidi csapatkapitánya gól nélkül maradt, így biztosan marad puskapora az Európa Liga további küzdelmeire.

A Videoton FC 4-1-s összesítéssel jutott a következő körbe, ahol jövő hét csütörtökön a francia Girondins Bordeaux lesz az ellenfele.

1. félidő
37Danko Lazovic
24Vinicius
2. félidő
75Liliu
68Robert Kirss
61Stopira
58Danko Lazovic
50Artjom Dmitrijev
46Pavel Londak
Összeállítások
Fehérvár FC4-4-2
Nomme JK Kalju4-1-4-1
Football Pálya
74
Ádám
Kovácsik
30
Roland
Szolnoki
3
23
Roland
Juhász
22
11
Loic
Nego
8
Anel
Hadzic
33
József
Varga
99
Asmir
Suljic
9
Mirko
Maric
7
Danko
Lazovic
96
Pavel
Londak
33
Karl
Moeoel
6
Deniss
Tjapkin
5
Maximiliano
Ugge
32
Andrei
Sidorenkov
7
Reginald
Mbu Alidor
15
Igor
Subbotin
8
Artjom
Dmitrijev
14
Artur
Valikaev
17
Robert
Kirss
11

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
30Roland Szolnoki
3Vinicius
24
23Roland Juhász
22Stopira
61
11Loic Nego
8Anel Hadzic
33József Varga
99Asmir Suljic
9Mirko Maric
7Danko Lazovic
58
37
1Tamas Horvath
6Andras Fejes
17Máté Pátkai
18Bence Szabo
31David Barczi
44Marko Scepovic
49Krisztián Géresi
Cserék

Nomme JK Kalju

Kezdők
96Pavel Londak
46
33Karl Moeoel
6Deniss Tjapkin
5Maximiliano Ugge
32Andrei Sidorenkov
7Reginald Mbu Alidor
15Igor Subbotin
8Artjom Dmitrijev
50
14Artur Valikaev
17Robert Kirss
68
11Liliu
75
1Vitali Teles
3Henrik Purg
9Nikolai Mashichev
20Carlos Geovane
21Peeter Klein
22Trevor Elhi
99Tarmo Neemelo
Cserék