BL: Nagyot küzdött, de kettős vereséggel búcsúzott a Honvéd

Honvéd, Beer-Sheva
A kispesti Ivan Lovric (k), valamint az izraeli Ben Sahar (b) és John Ugochukwu Ogu a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Hapoel Beer-Seva visszavágó mérkőzésen a Bozsik Stadionban
Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd 2-1-es idegenbeli vereség után fogadta kispesten az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva csapatát a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulós párharcának visszavágóján. A zárt kapuk mögött rendezett összecsapáson is kikapott a magyar bajnok, így kettős vereséggel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól. 

Talán a szurkolói hiánya miatt, mindenesetre megilletődötten kezdett a Honvéd. A Hapoel szurkolói közül 200-an bent lehettek a stadionban, ők folyamatosan bíztatták csapatukat, miközben a Honvéd-drukkerek a stadionon kívül énekeltek és görögtüzeztek, aminek füstje többször is a pálya fölé kúszott.

A Honvéd az első percekben beszorult, Gróf Dávid kétszer is ziccerben volt kénytelen védeni, a második után azonban a kipattanóra nem figyeltek a hazai játékosok,

John Ogu pedig megszerezte a vezetést. Nem sokkal később már kettővel ment a Hapoel, Anthony Nwakaeme tekert remekül Gróf kapujába.

A kispesti Ivan Lovric (k), valamint az izraeli Ben Sahar (b) és John Ugochukwu Ogu a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Hapoel Beer-Seva visszavágó mérkőzésen a Bozsik Stadionban Forrás: MTI/Illyés Tibor

A félidő második felében már cserélni kényszerült Erik van der Meer, Pölöskei Zsolt helyére Kadima Kabangu állt be,

aki vitt is egy kis életet a Honvéd szélsőjátékába. A félidő második fele a kispestieké volt, előbb Nagy Gergő találta el a kapufát, majd Kamber lábáról csorgott kapu mellé a labda.

Az első félidő hosszabbításában Davide Lanzafame harcolt ki büntetőt, amit be is lőtt, így 2-1-es hátránnyal vonult pihenőre a Honvéd,

ami azt jelentette, hogy a második félidőben három gólt kellett volna szerezni a továbbjutáshoz.

A kispesti Gazdag Dániel (j) és az izraeli Michael Ohana a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Hapoel Beer-Seva visszavágó mérkőzésen a Bozsik Stadionban. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A második félidő első tíz percében már látszott, hogy a továbbjutásról felesleges álmodoznia a Honvédnak, maximum az lehetett a cél, hogy szépen búcsúzzon a kispesti csapat a BL-től. Az izraeli csapat védője,

Korhut Mihály épp ennyi időt töltött még a második játékrészben a pályán, így a Hapoel Beer-Sheva a folytatásra magyar játékos nélkül maradt.

Arról, hogy legalább ne kettős vereséggel essen ki Erik van der Meer csapata, arról Gazdag Dániel tehetett volna, de a középpályás 17 méterről senkitől nem zavartatva a kapu közepébe lőtt, így Guy Haimov könnyedén védeni tudott.

A kispesti Djordje Kamber (b) és az izraeli Maor Melikson a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Hapoel Beer-Seva visszavágó mérkőzésen a Bozsik Stadionban Forrás: MTI/Illyés Tibor

A folytatásban szórványos kispesti támadások, izraeli kontrák jellemezték a meccset, kevés helyzettel.

A 73. percben szinte a semmiből a csereként beálló Kadima Kabangu lefejelt labdája után Baráth Botond góljával egyenlített a Honvéd.

Percekkel később visszavehette volna a vezetést a Beer-Sheva, de Gróf Dávid hatalmas bravúrja miatt maradt a 2-2-es állás. A

84. percben Anthony Nwakaeme lövésénél már a Honvéd kapusa sem tudott mit tenni,

így kettős vereséggel búcsúzott a magyar együttes a Bajnokok Ligájától.

Baráth Botond a mérkőzés után nem volt elégedett, de elmondása szerint mindent megtett a sikerért a Honvéd.

"Nagy gólt lőttem, de a továbbjutásra elcseréltem volna. Nem esett jól, hogy a szurkolóink a stadionon kívül ragadtak, de ehhez kellett alkalmazkodnunk. Megtettük mindent a sikerért, ma ennyire volt elég."

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó
Budapest Honvéd-Hapoel Beer-Sheva 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Lanazfame (45+2.), Baráth (73.), ill. Ogu (12.), Nwakaeme (16., 84.)

Összesítésben: 3-5 a Hapoel Beer-Shevának

1. félidő
45Davide Lanzafame
36Ben Sahar
34Zsolt Poloskei
34Zsolt Poloskei
26Gergő Nagy
16Anthony Nwakaeme
16Anthony Nwakaeme
12John Ogu
12John Ogu
0
2. félidő
107Zsolt Laczko
92
91Botond Baráth
90Bálint Tömösvári
84Anthony Nwakaeme
84Anthony Nwakaeme
74Zsolt Laczko
73Botond Baráth
73Botond Baráth
72Dávid Bobál
69Zsolt Laczko
56Mihály Korhut
56Mihály Korhut
48
47Davide Lanzafame
46
46Davide Lanzafame
Összeállítások
Budapest Honvéd4-4-2
Hapoel Beer Sheva4-3-3
Football Pálya
99
Dávid
Gróf
86
Zsolt
Laczko
24
Djordje
Kamber
2
Dávid
Bobál
36
Botond
Baráth
16
Zsolt
Poloskei
77
Gergő
Nagy
25
Ivan
Lovric
6
Gazdag
Dániel
7
Davide
Lanzafame
9
Márton
Eppel
55
Guy
Haimov
2
Ben
Bitton
4
Miguel
Vitor
5
Shir
Tzedek
69
Mihály
Korhut
11
Daniel
Einbinder
30
John
Ogu
18
Michael
Ohana
24
Maor
Melikson
14
Ben
Sahar
9
Anthony
Nwakaeme

Budapest Honvéd

Kezdők
99Dávid Gróf
86Zsolt Laczko
107
74
69
24Djordje Kamber
2Dávid Bobál
72
36Botond Baráth
91
73
73
16Zsolt Poloskei
34
34
77Gergő Nagy
26
25Ivan Lovric
6Gazdag Dániel
7Davide Lanzafame
47
46
45
9Márton Eppel
18András Horváth
11Dark Kadima Kabangu
20Mihaly Csabi
21Akos Biro
89Balazs Villam
92Kristof Herjeczki
98Bálint Tömösvári
90
Cserék

Hapoel Beer Sheva

Kezdők
55Guy Haimov
2Ben Bitton
4Miguel Vitor
5Shir Tzedek
69Mihály Korhut
56
56
11Daniel Einbinder
30John Ogu
12
12
18Michael Ohana
24Maor Melikson
14Ben Sahar
36
9Anthony Nwakaeme
84
84
16
16
1David Goresh
7Maharan Radi
8Mohammad Ghadir
15Vladimir Broun
17Matan Ohayon
20Loai Taha
Cserék