Vágólapra másolva!
A futballrajongók szenvedélye és elkötelezettsége kedvenc csapatuk és játékosaik iránt megkérdőjelezhetetlen, sokszor csillagászati összegeket sem sajnálnak egy-egy, a bálványaiktól származó relikviára. Az angol The Sun munkatársai összeszedték a jelenleg az eBayen fellelhető legdrágább futballmezeket, és elkészítették a történelmi ereklyék tízes toplistáját.

10. Holland válogatott mez, 1984-87

A 80-as évek holland csapata Gulittal, Rijkaarddal és Van Bastennel a soraiban egyértelműen a korszak meghatározó válogatottja volt, amit - többek között - 1988-as Európa-bajnoki címük is bizonyít. A tornát megelőző években viselt mez igazi ritkaság a piacon, hát még egy olyan, amelyet válogatott meccsen is valóban felvett valaki.

Ár: 3.999 £ (1,37 millió Ft.)

Holland válogatott mez, 1984-87 Forrás: eBay

9. Brazil mez (Marco António), 1960

Habár az 52-szeres válogatott Marco Antóniónál nagyobb nevek is játszottak az 1960-as évek brazil válogatottjában, a hátvéd által a nemzeti tizenegyben hordott dressz árát így is rendesen megkérik az interneten.

Ár: 4.500 £ (1,55 millió Ft.)

Marco Antônio brazil válogatott meze, 1960 Forrás: eBay

8. Real Madrid-mez (Raúl), 1997-98

A hatszoros spanyol bajnok, háromszoros Bajnokok Ligája győztes Real Madrid-ikon, Raúl González a BL 1997-98-as kiírásában viselt meze már csak azért is hatalmas kuriózum, mert a csapat ebben az évben megnyerte a sorozatot.

Ár: 4.599 £ (1,58 millió Ft.)

Raúl Real Madrid meze, 1997-98 Forrás: eBay

7. Barcelona-mez és cipő (Lionel Messi), 2015

A felsorolásban egyedi módon ez az ajánlat nem "csak" egy mezt tartalmaz - amely ráadásul dedikált -, hanem egy pár cipőt is; az ötszörös aranylabdás argentin klasszis a 2015. november 21-i El Clásicón lépett pályára bennük. Bár gólt nem szerzett, szomorkodásra így sem volt oka, hiszen a Barca 4-0-ra nyert a Bernabéu Stadionban.

Ár: 4.995 £ (1,72 millió Ft.)

Lionel Messi meze és cipője, 2015 Forrás: eBay

5. Barcelona-mez (Luís Figo), 1995-96.

A portugál klasszis nevéhez fűződik a világ talán legmegosztóbb klubváltása, 2000-ben ugyanis a Barcelonától az ősi rivális Real Madridhoz igazolt. Ebben a mezben viszont még a katalánok színeiben lépett pályára, méghozzá a Bayern München elleni UEFA-kupa elődöntő visszavágóján.

Ár: 4.999 £ (1,72 millió Ft.)

Luis Figo Barcelona-mez, 1995-96 Forrás: eBay

5. Barcelona-mez (Julio Alberto) 1986-87.

Holtversenyben áll Figóval az egykor szintén a Barcát erősítő Julio Alberto dressze, aki az UEFA-kupa 1986-87-es kiírásában viselte ezt a felszerelést a Bayer 05 Uerdingen ellen idegenben 2-0-ra megnyert találkozón.

Ár: 4.999 £ (1,72 millió Ft.)

Julio Alberto Barcelona-meze, 1986-87 Forrás: eBay

4. Real Madrid-mez (Zinedine Zidane), 2002

A galaktikus korszakból, illetve a klub centenáriumi évéből való ez a szerelés, melyben a Bajnokok Ligájában lépett pályára a Real Madrid jelenlegi trénere. Hogy pontosan melyik mérkőzésen, arról sajnos nincs információ, értékét viszont növeli, hogy Raúlhoz hasonlóan Zizou is magasba emelhette a trófeát a sorozat végén. A döntőben ráadásul éppen a francia szerezte a győztes találatot, a Bayer Leverkusennek lőtt gólt alighanem minden szurkoló fel tudja idézni.

Ár: 5.999 £ (1,72 millió Ft.)

Zinedine Zidane Real Madrid-meze, 2002 Forrás: eBay

3. Santos-mez (Pelé), 1970

A dobogó legalsó fokán a Fekete Gyöngyszem 70-es évekbeli Santos-meze található, melyben több szezont is játszott a brazil bajnokságban. A fekete-fehér csíkos felső igazi kuriózum, ezt az ára is bizonyítja.

Ár: 6000 £ (1,72 millió Ft.)

Pelé Santos-meze, 1970 Forrás: eBay

2. Brazil válogatott mez (Jairzinho), 1966

Bár az angliai világbajnokság finoman szólva nem úgy sikerült a tornára címvédőként érkező brazil labdarúgó-válogatottnak, ahogyan azt előzetesen eltervezték - a csoportból sem jutottak tovább, köszönhetően a magyaroktól elszenvedett 3-1-es vereségnek is - Jairzinho meze mégis aranyat ér. Már csak azért is, mert a csapatból többen aláírták, növelve ezzel egyébként sem csekély értékét.

Ár: 8.000 £ (2,75 millió Ft.)

Jarzinho brazil válogatott meze, 1966 Forrás: eBay

1. Brazil válogatott mez (Pelé), 1970

A lista élén hatalmas fölénnyel szintén a brazil zseni meze szerepel, méghozzá egy idegenbeli dressz, melyet a mexikói vb-n viselt az akkor 30 esztendős csillag. Pelé 4 gólig jutott a tornán, melyet Brazília nyert meg, története 3. világbajnoki címét megszerezve.

Ár: 13.000 £ (4,48 millió Ft.)

Pelé brazil válogatott meze, 1970 Forrás: eBay

Csak a miheztartás végett: ez mind aprópénz egy igazi gyűjtő számára, és, ha ennyiért el tudják vinni ezeket a mezeket, akkor vigyék. 2002-ben a Christie's aukciós ház rendezett árverést sport relikviákból, ahol ugyancsak volt egy Pelé-mez, méghozzá az, amit az olaszok ellen 4-1-re megnyert döntőben viselt, ahol éppen ő szerezte meg a vezetést a dél-amerikaiaknak. Az aukciós ház előzetesen 30 és 50 ezer font (10,4-17,3 millió Ft) közötti összegre számítottak, ehhez képest a kategóriában rekordot jelentő

157 750 fontért, mintegy 54,6 millió forintért kelt el,

megdöntve az 1966-os vb-győztes angol csapat kapusa, Gordon Banks által viselt mez 124 750 fontos, 43,2 millió forintos korábbi rekordját.