Vágólapra másolva!
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapata jól felkészült a csütörtöki Európa Liga-mérkőzésre, így pontosan tudja, mi vár rá a Midtjylland ellen.

"Jól ismerem a dán futballt, tisztában vagyok azzal, mit kell tennünk ahhoz, hogy reális esélyünk legyen a továbbjutásra" - fogalmazott a német szakember, aki szerint ugyan a dán csapat a párharc favoritja, de ez igazából nem sokat jelent, mert minden a pályán dől majd el.

Doll egy erős, robusztus csapatnak nevezte a Midtjyllandot, amely támadásban nagyon sok variációval rendelkezik. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy

középcsatára 201 centis,

ami ritkaságnak számít a futballban. Úgy érzi, játékosainak a pontrúgásokra nagyon oda kell majd figyelniük, mivel ezeknél az általában megszokott öttel szemben a dánoknál hat játékos tör a tizenhatoson belülre.

A hatalmas termetű nigériai Paul Onuachu biztos, hogy megkeseríti majd a Fradi védőjének az életét Forrás: AFP/Henning Bagger/Henning Bagger

A német edző arról számolt be, hogy Otigba Kenneth kivételével mindenki sérülésmentesen tért haza az első forduló lettországi visszavágójáról, továbbá a játékosok száz százalékban elvégezték a tervezett edzésmunkát. Kitért arra is, hogy Böde Dánielnek még legalább három-négy hétre lesz szüksége a teljes felépüléshez.

- jelentette ki a zöld-fehérek mestere, aki szerint ez a találkozó dinamikájában és a párharcokat tekintve is teljesen más lesz, mint amilyen a Jelgava elleni két összecsapás volt.

A májusi Magyar Kupa-döntőn súlyos fejsérülést szenvedett Lovrencsics Gergő, a Ferencváros játékosa örül annak, hogy a legutóbbi mérkőzésen már maszk nélkül léphetett pályára, mert amíg azt kellett viselnie, érezte, hogy nincs még minden rendben nála.

"Most már sokkal bátrabban bele merek menni a párharcokba, mint eddig" - tette hozzá a középpályás, aki szerint a Midtjylland sokkal erősebb, válogatott játékosokból áll, mint a Jelgava, viszont a lettek elleni két összecsapás jó felkészülés volt számukra a dánok ellen.

Lovrencsics Gergő újra bátran megy bele a párharcokba Forrás: MTI

"Itthon nem szabad teret adnunk a dánoknak, s ha elöl hatékonyabban ki tudjuk használni a helyzeteinket, akkor továbbjuthatunk" - fogalmazott Lovrencsics, aki úgy vélte,

maximális koncentrációra lesz szükség

ahhoz, hogy a Ferencváros kivédekezze a dánok legerősebb fegyverét, a pontrúgásokat.

Az Európa Liga-selejtező második fordulójában sorra kerülő párharc első felvonása 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában.