Vágólapra másolva!
Egy évvel meghosszabbította a szerződését Kabát Péter, az NB II-es ETO FC Győr támadója. A 39 éves, korábbi 16-szoros magyar válogatott úgy érzi, duzzad az erőtől, és a NB III-as bajnoki cím után a másodosztályban is nagyot alkotna a zöld-fehérekkel.

Kabát Péter tavaly nyáron még az Újpest FC játékosaként bejelentette visszavonulását, majd sportkoordinátori feladatot kapott a negyedik kerületi klubnál. Azonban úgy érezte, nem tud elszakadni a játéktól, így reaktiválta megát, és a harmadosztályba szerződött.

Az ETO színeiben 25 bajnoki mérkőzésen 12 találatot jegyzett,

a Magyar Kupában pedig triplázott a Komárom elleni összecsapáson. Kabát Péter az Origónak elmondta, az ETO FC Győr két év alatt szeretné kiharcolni az élvonalbeli tagságot, de korábbi klubjáról, az Újpest FC-ről is szót ejtett.

Tavaly nyáron egy évre írt alá az ETO-hoz. Mikor kezdtek tárgyalni a klubbal a szerződéshosszabbításról?
A tavaszi szezon hajrájában a vezetőség és Bekő Balázs vezetőedző is érdeklődött, hogy milyen terveim vannak, mert szeretnék, ha még egy évet maradnék. Nagyon örültem neki, hogy marasztalnak, de az Újpest FC áldását is kellett kérnem, hiszen várt rám a sportkoordinátori munka. A nyári szünetben leültem beszélni a tulajdonossal, Roderick Duchatelet-vel és dr. Gyarmati Eszter ügyvezetővel, akik nagyon korrekt módon elengedtek. Elmondták, örülnek, hogy még mindig futballozom, és jövő nyáron várnak vissza Újpestre.

Említette, hogy a vezetőség egy évre marasztalta. Tovább nem is tervez? Mi lesz, ha feljut az ETO az NB I-be?
Ez még nagyon messze van.

Egyelőre az a célom, hogy végigcsináljam az alapozást és tudjak játszani. Most harminckilenc éves vagyok, ráadásul a csapat osztályt ugrott. Az NB II sokkal keményebb lesz, mint a harmadosztály. Öt-hat csapat is esélyes a feljutásra, úgyhogy ne ugorjunk előre.

Milyen szerepet szánnak önnek?
Ezt még nem lehet tudni. Most kezdődött az alapozás, sok új játékos érkezett. Ez függ a formációtól, a játékrendszertől is. Az biztos, hogy mindenki meg fogja kapni a lehetőséget, mert a húszcsapatos NB II-ben nagyon sok meccs lesz, és akkor ott vannak még a Magyar Kupa mérkőzések is.

Augusztusban nyolc találkozónk lesz szerda-szombat ritmusban végig. Ehhez a terheléshez bő keret kell.

Kabát Péter az idei szezonban is zöld-fehérben futballozik Forrás: eto.hu

Tavaly nyáron egy televíziós vetélkedő miatt kihagyta a felkészülést. Idén is kapott hasonló felkérést?
Szeptemberben kezdtem az edzéseket Győrben, idő kellett, hogy visszanyerjem az erőmet és a csúcsformámat.

Minden erőmmel az edzésekre koncertálok. Ha nem jön közbe semmilyen sérülés, akkor jó kezdéssel szép őszünk lehet.

Az előző szezonban az ETO FC Győr játékosai vállalták, hogy ha nem sikerül kiharcolniuk a feljutást, akkor a bérletek árát visszafizetik a nézőknek. Idén van hasonló célkitűzés?
A vezetőség két évet szán arra, hogy a csapat visszajusson az első osztályba. Megpróbáljuk idén is, de nagyon nagy szó lenne, ha elsőre sikerülni.

A célunk, hogy megcsípjük az első öt hely valamelyikét és harcban legyünk a feljutásért.

Újpest-érzelmű játékosként nyilván követi korábbi csapata életét. A lila-fehérek nyáron már tizenkét játékost igazoltak. Mit vár tőlük a jövő héten kezdődő bajnokságban?
Biztosan erősebb lesz a csapat, mint tavaly. Rengeteg új játékos érkezett, ami azt jelenti, hogy kell majd némi idő az összecsiszolódásra. Kiváló focisták jöttek, akik pluszt tudnak nyújtani, és a vezetőedzőnek is nagyobb lesz a merítési lehetősége.