Vágólapra másolva!
Az angol Premier Leagueben szereplő AFC Bournemouth hivatalos honlapján jelentette be, hogy rekordösszeget jelentő, 20 millió fontos vételárért szerződtette a Chelseatől Nathan Akét.

A 22 éves holland hátvéd már a PL legutóbbi kiírását is a Bournemouth színeiben kezdte, igaz, csak kölcsönben. A remek őszi idény után Antonio Conte télen visszarendelte a játékost Londonba, a Chelsea bajnoki menetelésében viszont csupán epizódszerep jutott neki, mindössze két alkalommal lépett pályára.

mondta hivatalos bemutatását követően Ake, aki ősszel 12 alkalommal lépett pályára a Bournemouth csapatában, amelyben három gólt szerzett.

Nathan Ake immáron végleg a Bournemouthba igazolt Forrás:afcb.co.uk

Ake egyébként már a második játékos a nyáron, aki a Chelsea helyett Eddie Howe csapatát választotta, korábban ugyanis a rutinos hálóőr, Asmir Begovic is Bournemouthba tette át a székhelyét az angol fővárosból. Néhány nappal ezelőtt a sokat megélt támadó, Jermain Defoe is csatlakozott az AFC-hez, nem tétlenkedik tehát a kiscsapat a holtszezonban, ám hogy ez mire lesz elég, arra majd csak a Premier League 2017/2018-as kiírásában derül fény.

A Bournemouth idegenben, a West Bromwich otthonában kezdi majd meg a bajnokságot.

Nathan Ake volt klubja, a Chelsea pedig a tizedik fordulóban, október végén látogat Bournemouthba.

Nathan Ake signs for club record fee

AFC Bournemouth complete the signing of Nathan Ake from Chelsea for a club record fee.