Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 7. helyén végző Újpest FC a hivatalos honlapján jelentette be: leszerződtette a kieső Gyirmót FC Győrtől Mijusko Bojovicot.

A montenegrói hátvéd az idei szezonban 23 mérkőzésen lépett pályára, háromszor volt eredményes, az Újpestnek kétszer is betalált.

„Nagyon boldog vagyok és nagy megtiszteltetés ez nekem, hogy egy ekkora, nagy múltú klub labdarúgója lehetek.

– nyilatkozta a montenegrói futballista a megállapodást követően a negyedik kerületi klub honlapjának

Mijusko Bojovic a Gyirmót FC Győrtől érkezik Forrás: ujpestfc.hu

.

A 28 éves középső védő a montenegrói Rudar Pljevljában kezdte pályafutását, majd 2011-ben a belga Charleroi játékosa lett. Két és fél év után a Waasland-Beverenhez igazolt, majd 2015 nyarán Ciprus felé vette az irányt, az Énoszi Néon Paralimníu futballistája lett. Tavaly augusztusban mondott igent a Gyirmót FC Győr invitálására.

Bojovic az Újpest FC harmadik nyári szerzeménye.

A lila-fehérek korábban már szerződtették Novothny Somát a Napolitól és Zsótér Donátot a Videotontól

, azonban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egy 2014-es igazolás miatt kizárta a klubot két átigazolási időszakból, így a két fiatal tehetség még nem ölhette magára a lila-fehér mezt.

Novothny az idei szezont Diósgyőrben töltötte kölcsönben, míg Zsótér Donát a Bp. Honvédhoz került, és bajnoki címhez segítette a vörös-feketéket.