Vágólapra másolva!
A Huddersfield Town a Reading elleni playoff-meccsen 1972 után visszajutott az angol foci élvonalába. A Wembleyben 76 ezer szurkoló figyelte a meccset, amelynek győztese közel 60 milliárd forintnyi angol fontot kaszálhat majd jövőre a Premier League-ben, akkor is, ha nem szerepel jól.

Nem hozott gólt az angol másodvonal, a Championship playoff-meccse a Huddersfield Town és a Reading közt. Pedig a Wembleyben 76 ezren figyelték, melyik csapatnak sikerül feljutnia a Premier League-be.

Miután a hosszabbítás sem hozott gólt, büntetők döntöttek: három kör után még a Reading állt jobban (3-1), ám akkor Liam Moore és Jordan Obita is rontott, míg a másik oldalon Aaron Mooy és Cristopher Schindler is betalált, így végül 4-3-ra nyerte a párbajt a Huddersfield.

Ezen a meccsen lehet a legtöbbet nyerni anyagilag, ugyanis a másodvonalból a PL-be jutni még jobban fizet, mint a Bajnokok Ligája-döntő.

Dan Jones, a brit Deloitte munkatársa szerint a feljutás legkevesebb 170 millió fontot (majdnem 60 milliárd forint) jelent, de amelyik csapat túléli az első szezont, az 290 millió fontnyi bevételt is elkönyvelhet.

Az elmúlt tíz idényt alapul véve, a feljutó csapatok 60 százaléka meg tudott ragadni legalább egy évre a Premier League-ben.

A Huddersfieldnek egészen szép múltja van,

1926-tal bezárólag zsinórban három bajnoki címet szerzett, ennek ellenére 1972-ben játszott legutóbb a legmagasabb osztályban.

A másodosztályban az ötödik helyen végzett a csapat, az elődöntőben a Sheffield Wednesdayt kaszálta el. David Wagner menedzser Németországban született, ennek ellenére az amerikai válogatottban szerepelt, korábban pedig a Borussia Dortmund tartalékjaival dolgozott edzőként.

A másodosztályban bajnok Newcastle, és a második helyezett Brighton and Hove Albion szintén a Premier League-ben szerepelhet a következő idényben.