Vágólapra másolva!
Oly nehéz a választás. Az István a király örökbecsű sora juthat az ember eszébe, amikor feleveníti, hová és miért igazolt el a bajnok Honvéd labdarúgócsapatának két játékosa, Botka Endre és Prosser Dániel. Ma már valószínűleg ők is tudják, hogy rosszul döntöttek.

A piros-feketék két alapembere, Prosser Dániel és Botka Endre is a téli átigazolási időszakban váltott klubot.

Előbbi az NB II-es Puskás Akadémiához igazolt, ahol másodosztályú bajnoki címet ünnepelhetett, utóbbi a Ferencvárost választotta, nem titkoltan azért, mert úgy gondolta, hogy a zöld-fehérekkel nagyobb esélye lesz élen végezni az OTP Bank Ligában.

Prosser Dániel gólöröme az MTK ellen. Forrás: Rangadó.hu

Prosser az őszi szezonban 11 bajnokin lépett pályára, Botka 17 meccset játszott ősszel piros-feketében. Az egyszeres magyar válogatott jobbhátvédnek még arra is van esélye, hogy bajnok és kupagyőztes legyen, mivel szerdán a Ferencváros a Vasas ellen játszik a Groupama Arénában az MK-döntőben.

Botka Endre ősszel alapember volt Kispesten Forrás: Rangadó.hu

Prosser döntését télen sem értették sokan, Botkáét azzal lehet magyarázni, hogy a Fradinak akkor még valós esélye volt az aranyéremre. Ami biztos, a kispesti csodából mindketten kimaradtak.