Vágólapra másolva!
A hétfői bombatámadás áldozatainak ajánlja a Manchester United labdarúgócsapata az Európa Liga trófeáját, miután szerdána stockholmi döntőben 2-0-ra legyőzte le a holland Ajax Amsterdamot.

Az ünneplés után az MU az öltözőben készített egy csapatfotót a kupával, melyen egy vörös molinót tartanak a kezükben ezzel a felirattal:

"Manchester - a City United", utalva a merénylet utáni összetartásra, amely még a két városi klub, a City és a United rivalizálásánál is fontosabb.

- jelentette ki José Mourinho, az angolok vezetőedzője. "Csak tettük a dolgunkat, méghozzá remekül."

Ippont érő dobással vitte földre Mourinho a fiát

A portugál edzőt elragadta a hév az EL-győzelem ünneplése közben.

A portugál mester - aki 2003-ban az FC Portóval is megnyerte az akkor még UEFA Kupának hívott trófeát - kifejtette, elérték a céljukat, és visszatértek a Bajnokok Ligájába. Hozzátette, hogy sokkal szívesebben kerül így a BL-be, mint a Premier League negyedik, vagy akár második, vagy harmadik helyezettjeként.

Stockholmi diadalával a Manchester United a következő szezonban a BL csoportkörében kezdi meg európai kupaszereplését.

Ander Herrera összetartó világban szeretne élni Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Salih Zeki Fazlioglu

A játékosok nevében Ander Herrera emlékezett meg a hétfői robbantás 22 áldozatáról:

- mondta a spanyol légiós.

Az MU lett az ötödik klub, amely megnyerte mind a három európai kupasorozatot, beleértve az 1999-ben megszűnt Kupagyőztesek Európa Kupáját is.