Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a Ferencváros 4-1-re kikapott a Videotontól, így a tabella harmadik helyén álló Vasasnak az utolsó játéknapon egy Mezőkövesd elleni döntetlen is elég lenne a bronzéremhez, míg a zöld-fehéreknek mindenképpen meg kellene nyerniük az Újpest elleni derbit.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója volt a vendég a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. A sportvezető beszélt a csapat idei gyengébb idényéről, a lehetséges erősítésekről, és Lipcsei Péter jövőjéről is.

„Sok sebesség és kvalitás távozott a csapatból. Akik eligazoltak, azokat nem feltétlenül sikerült pótolni. Ezen érdemes elgondolkodnunk.

– kezdte Orosz Pál, aki szerint a Fradi a tavalyihoz képest gyengült, viszont az ellenfelek és a bajnokság is erősebb lett és ez jót tesz a magyar labdarúgásnak.

Orosz Pál az FTC Zrt. vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

Thomas Doll, a Ferencváros edzője elmondta, szeretné, ha erősödne a csapat, de nehéz jó futballistákat szerződtetni elfogadható áron.

„Amikor ezt mondta, szimplán rossz pillanatában kapták el.

A szakmai stábból többen voltak Dél-Amerikában, ha jól alakulnak a dolgok, Uruguayból tudunk igazolni minőségi futballistát,

és másokkal is tárgyalásban állunk. Úgy gondolom, jó nevek fognak érkezni a Fradiba – folytatta Orosz Pál, aki szerint a Ferencváros nem feltétlenül igazolt rosszul, csak az újak közül nem mindenki tudta hozni a tőle elvárt szintet.

A következő szezonban a Ferencváros nem indít csapatot az NB III-as bajnokságban, így több fiatal játékosnak új csapatot kell találnia.

Orosz Pál az FTC Zrt. vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

Húsz-huszonegy éves korra készen kell lenni" – folytatta az FTC Zrt. vezérigazgatója, és szót ejtett az NB III-as csapat edzőjéről, Lipcsei Péterről is. Megerősítette, hogy a klub korábbi legendás játékosa addig marad, ameddig szeretne.

Orosz Pál kihangsúlyozta, hogy a Ferencváros mindenképpen szeretné megnyerni a szombati Derbit és a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőt, és kijelentette, hogy

ha ez nem sikerülne, akkor sem forog veszélyben Thomas Doll állása.