Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-bajnokság másodosztályának utolsó fordulója elemi izgalmakat hozott. Végül egy 96. percben esett gól is döntött a feljutásról - meg sok minden más. 

Az utolsó forduló előtt még hat csapatnak volt esélye arra, hogy a következő idényben a legmagasabb osztályban szerepelhessen. Ráadásul a sorsolás úgy alakult, hogy a hat együttes közül egyik sem játszott egymás ellen.

Végül az történt, hogy a forduló előtt a tabella élén álló Strasbourg az első helyen jutott fel. A második feljutó, az Amiens viszont csak ennek a gólnak köszönhette azt, hogy a következő idényben tagja lehet a legmagasabb osztálynak.

Hogy mikor esett ez a gól?

Természetesen a 96. percben a Reims otthonában.

Ha ez a gól nem esett volna, akkor az Amiens a bajnokságot a hatodik helyen zárja. Emmanuel Bourgaud találata azonban mindent megváltoztatott.

A bajnokság végeredménye: 1. Strasbourg 66 pont, 2. Amiens 65 pont (+18-as gólkülönbség), 3. Troyes 66 pont (+16), 4. Lens 65 pont, 5. Brest 65 pont.

A Strasbourg és az Amines feljutott, a Troyes osztályozót játszik.