Vágólapra másolva!
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint ha korábban a Barcelona vagy a Bayern München kispadján olyan eredménytelen szezont zárt volna, mint mostani klubjánál, már nem lenne állása.

A katalán szakember - aki hétvégén edzői pályafutása első olyan idényét zárja, amelyben nem nyer trófeát - úgy nyilatkozott, Angliában sokkal nehezebb sikeresnek lenni, mint a német vagy a spanyol első osztályban.

Forrás: AFP/Oli Scarff

- mondta egy sajtóbeszélgetésen Guardiola. Hozzátette, a Citynél kapott egy második esélyt, ám a következő idényben sokkal jobban kell teljesítenie csapatával, különben biztosan nem fogja kitölteni még két évig érvényes szerződését.

- fűzte hozzá.

A Manchester City a bajnokságban a negyedik helyen áll, és még nem biztos, hogy a következő szezonban indulhat a Bajnokok Ligájában. A BL idei kiírásában a Monaco a nyolcaddöntőben búcsúztatta Guardiola csapatát, az FA Kupa elődöntőjében az Arsenaltól kapott ki, míg a Ligakupában a Manchester United ejtette ki a legjobb 16 között.