Vágólapra másolva!
A kieső helyen tanyázó MTK együttesét fogadja a bajnoki címre hajtó Budapest Honvéd, míg az üldöző Videoton az Újpestnél vendégeskedik.

Sok kérdésre várunk még választ az OTP Bank Liga küzdelmeinek vége előtt három fordulóval, de könnyen lehet, hogy minden csak még komplikáltabbá válik a 31. fordulót követően.

A kispestiek az utolsó előtti MTK-t látják vendégül. Marco Rossi együttese nem csupán a tabellán elfoglalt helye miatt várhatja magabiztosan a találkozót, hanem a hazai pályán nyújtott eddigi teljesítményének tudatában is.

Marco Rossi, a Kispest Honvéd edzője Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Honvéd ugyanis saját közönsége előtt legutóbbi nyolc bajnoki találkozóját megnyerte, idén pedig egyetlen gólt kapott csak a Bozsik Stadionban, ahol legutóbb tavaly szeptember végén a Videoton tudott győzni, október közepén pedig az Újpest rabolt pontot.


Az MTK az előző fordulóban simán kapott ki otthon a Ferencvárostól az örökrangadón, így továbbra is rendkívül nehéz helyzetben van.

A bajnokjelöltek közül papíron a Videotonnak lesz nehezebb dolga, mivel a hetedik helyezett Újpesthez látogat. A lila-fehérek azonban hiába állnak a tabella közepén, mindössze négy pont az előnyük az MTK-val szemben.

A székesfehérvári csapat tavasszal többször is pontot vesztett, s győzelmei is nehezen születtek meg általában, ugyanakkor az előző fordulóban magabiztos sikert aratott a Haladás ellen, s Újpestre is esélyesként utazik.

A bennmaradásért folytatott harc hasonlóan izgalmasan alakul, mint az első helyért zajló csata.

Az utolsó előtti MTK ugyanis azonos ponttal áll a tizedik Mezőkövesddel és a kilencedik Diósgyőrrel, míg a nyolcadik Debrecennek is csupán két pont az előnye a trió előtt.

Szombaton a Mezőkövesd és a Diósgyőr egymással csap össze, amelyik csapat győz, nagy lépést tesz a bennmaradás felé. A Debrecen pedig a címvédő Ferencvároshoz látogat.

A 31. forduló programja:

szombat:
Ferencváros-Debreceni VSC 18.00
Paksi FC-Gyirmót FC 18.00
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC, Debrecen 18.00
Budapest Honvéd-MTK Budapest 18.00
Swietelsky Haladás-Vasas, Sopron 18.00
Újpest FC-Videoton FC 20.30

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista