Vágólapra másolva!
Három fordulóval a vége előtt a Budapest Honvéd és a Videoton FC is ugyanannyi pontot gyűjtött az OTP Bank Ligában, így a két élcsapat fej-fej mellett halad az NB I-es bajnoki címért folytatott versenyben.

Jobb helyzetben azonban a kispestek vannak, ugyanis több győzelmüknek köszönhetően megelőzik a tabellán a székesfehérváriakat.

Henning Berg nem érti, miért a Honvéd áll a tabella élén. Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Henning Berg, a Videoton edzője a norvég nrk.no portálnak elmondta, koránt sincs kibékülve ezzel a rendszerrel, ugyanis a legtöbb európai bajnokságban a gólkülönbség, a szerzett gólok száma, majd az egymás elleni eredmény a döntő.

nem hallottam, de ez van. Még sok minden történhet az utolsó fordulókban, ráadásul a végén éppen Honvéddal játszunk, akkor kiderül, kinek lesz majd több pontja"- nyilatkozta a székesfehérvári klub vezetőedzője, akinek a csapata 16 győzelmet szerzett, míg a Honvéd egyel többször aratott diadalt.

Az MLSZ versenyszabályzata pontazonosság esetén

Azonos pontszám esetén a sorrend az alábbiak szerint kerül meghatározásra:

1. a bajnokságban elért több győzelem
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól
4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége
5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól
7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés
8. sorsolás.