Vágólapra másolva!
Ahogyan az már a monacói első mérkőzés után borítékolható volt, a Juventus jutott be elsőként a Bajnokok Ligája 2017-es döntőjébe. A torinói klub 1992 óta a hatodik BL-fináléjára készülhet, ez a legtöbb az európai mezőnyben (holtversenyben az AC Milannal).

Madrid városát leszámítva talán nincs olyan futballkedvelő, aki ne értene egyet abban, hogy ha valaki kiérdemelte, hogy 2017-ben a magasba emelje a Bajnokok Ligája trófeáját, akkor az Gianluigi Buffon, a Juventus 39 éves kapusa, aki pályafutása során szinte mindent megnyert, kivéve a legrangosabb klubsorozatot.

Buffon legutóbb 2015-ben lépett a végső győzelem küszöbére, de a berlini fináléban jobbnak bizonyult a Barcelona.

Generációk: Mbappé még meg sem született, amikor Buffon már tagja volt az 1998-as olasz vb-keretnek Forrás: AFP/Valery Hache

„Pokoli nehéz volt a továbbjutás, még annak ellenére is, hogy idegenben 2-0-ra nyertünk. Ha elszállunk magunktól, komoly gondjaink lehettek volna. Így is megszenvedtünk a sikerért, de ha a megfelelő mentalitással lépsz pályára, túl tudsz lépni a nehéz pillanatokon” – mondta a Monaco ellen 2-1-re megnyert hazai visszavágó után Buffon, akivel a kapuban

12 mérkőzés óta veretlen a Juventus a BL-ben, ilyen sorozatra még nem volt példa a klub történetében.

„Ott vagyunk a Bajnokok Ligája döntőjében. Nem mondom, hogy ez volt a célunk, mert aki döntőbe jutott, az még nem nyert semmit.”

„Boldog vagyok, mert remek formában várhatom a finálét, és azt sem tagadhatom, hogy egy nagy klub játékosa vagyok, fantasztikus csapattársakkal. Csak így juthattam vissza a döntőbe.”

2017 a Juventus éve? Forrás: AFP/Valery Hache

Ez csak egyféleképpen lehetséges, ha hiszel az álmaidban” – tette hozzá Buffon, aki a Parmával megnyerte az UEFA-kupát, a Juventusszal pedig két elveszített BL-döntője van (2003, 2015).

A Torinón belül és kívül is rendkívül tisztelt kapus most nem a mérkőzés közben mutatta meg, miért rajonganak érte annyian és annyira. A lefújás után a játékosok a pályán ünnepelték a döntőbe jutást, miután mindenki bement az öltözőbe, Buffon egyedül visszaszaladt a szurkolókhoz, hogy egy picit még együtt örüljenek a sikernek.

Ez az a pont, ahol fel lehet tenni a kérdést:

Vajon hány labdarúgó tette volna meg ugyanezt?


Mivel Buffonnak a kapott gólja mellett csak egyszer kellett védenie a visszavágón, a legszebb mentés díját ezúttal Giorgio Chiellininek ítéljük oda, méghozzá ezért a fantasztikus megmozdulásért.

Ez a Juventus erősebb, mint a 2015-ös volt

A Juventust harmadik szezonjában másodszor BL-döntőig vezető Massimiliano Allegri egyetértett Buffonnal abban, hogy a cardiffi mérkőzés önmagában nem jelent sikert.

„Giginek igaza van, még nem nyertünk semmit. Bejutottunk a döntőbe, és meg kell próbálnunk ott is győzni. Reméljük, ez már a mi évünk lesz, összességében

A Juventus viszonylag sima továbbjutása ellenére a torinói mérkőzés második fele paprikás hangulatban telt. Benjamin Mendy szándékosan meg akarta rúgni az egyik partjelzőt, az évekig a városi rivális Torinóban futballozó Kamil Glik pedig megtaposta Gonzalo Higuaínt. Utóbbiról Allegri azt mondta, nem tett rosszat a csapatának.

„A gól, amit kaptunk és az a taposás felébresztett minket. Rá kellett jönnünk, hogy a párharc még nincs lefutva, mindent bele kell adnunk. Jobban kell koncentrálnunk, és biztosabban kell megtartanunk a labdát. A következő hónapban fontos mérkőzések várnak ránk. Ha a hétvégén nem nyerünk a Roma ellen, veszélybe kerülhet a scudetto, és ott van a Lazio elleni kupadöntő is.

– zárta szavait a mester.

A viszonylag sima búcsú ellenére fantasztikus szezont produkáló AS Monaco vezetőedzője, Leonardo Jardim gratulált a Juventusnak, de a saját csapatát méltatta. A Monacónak sikerült, ami a kieséses szakaszban a Portónak és a Barcelonának sem:

gólt szerezni az olasz bajnok ellen.

„Lenyűgöző BL-szezonon vagyunk túl, boldogok vagyunk, hiszen sok játékosomnak ez volt az első éve a sorozatban. Nem könnyű idáig eljutni a BL-ben, büszke vagyok a fiúkra. 2-1-re kikapni ezen a pályán nem rossz eredmény, a továbbjutás valójában már az első mérkőzésen eldőlt” – értékelt a portugál, aki 2015-ben a negyeddöntőig vezette csapatát a BL-ben (akkor is a Juve jelentette a végállomást), idén azt a teljesítményt is sikerült felülmúlni.

Jardim nagyot ment a BL-selejtezőből induló Monacóval Forrás: AFP/Valery Hache

„Nem mondhatom, hogy a Juventus nem érdemelte meg a továbbjutást, de mai mérkőzésen Dybala volt a legfiatalabb játékosuk, ő 23 éves. A mi csapatunkban sokan nála is fiatalabbak. Hogy mi lesz a következő szezonban? Várjunk még azzal, fontos mérkőzések várnak ránk a Ligue 1-ben, szeretnénk bajnokok lenni.”

„A mostani Juventus erősebb, mint a 2015-ös volt, az új játékosok rendkívül tapasztaltak, és ez fontos lehet a döntőben is, de nem lesz favorit, akárki is jut be” – zárta szavait Jardim.

Egy 18 és egy 34 éves zseni

A Juventus november 22. és 690 perc után kapott ismét gólt a BL-ben, szerzője – természetesen – a Monaco legnagyobb sztárja, a héten a Real Madriddal szóba hozott Kylian Mbappé, aki ezzel a BL-elődöntők legfiatalabb gólszerzője lett (18 évesen és 140 naposan), és hatodik mérkőzésén a hatodik gólját szerezte a kieséses szakaszban.

„Azért jöttünk, hogy megmutassuk, mit tudunk, és megnehezítsük a Juventus életét. Bár nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást, büszkén, emelt fővel távozhatunk. A gólom nem sokat jelentett, csak egy történet marad. A legjobbak ellen futballozhattunk, és rengeteget tanultunk, rengeteget tanultam. A következő szezonban visszatérünk, és erősebbek, jobbak leszünk” – mondta a lefújás után a fiatal csodacsatár, akiért fél Európa sorban áll, de a karrierje szempontjából talán akkor dönt a legbölcsebben, ha Monacóban fejlődik tovább.

180 perc alatt a Juventus négy gólt szerzett a Monaco ellen, egyetlen olyan játékos van, aki mindegyikben közreműködött: a két és fél gólpasszt, illetve egy látványos gólt is jegyző Dani Alves.

A brazil futballista a 2016–2017-es BL-szezonban 7 gólban közreműködött összesen, ez a legtöbb egy hátvédtől.

„Csak ritkán szerzek gólt, úgyhogy ez most boldoggá tett, de ha választani kell, inkább gólpasszt adok, mert akkor más is boldog” – mondta az elődöntő egyik legjobbja, Dani Alves, aki gólja után átsprintelte a pályát, a kezével egy szívet formált, és a lelátó irányába mutatta.

Kevesen gondolták, de Dani Alves az elődöntő nyerőembere lett Forrás: AFP/Miguel Medina

„A szívet a barátnőmnek mutattam, mert mindig mellettem van. Szeretem különleges emberekkel megosztani a különleges pillanatokat, a gólörömöm azoknak szólt, akik közel állnak hozzám.”

„A csapat keményen dolgozott, hogy idáig eljusson, de még nem értünk el semmit. Ha megnyerjük a Bajnokok Ligája döntőjét, akkor majd ünnepelhetünk” – erősítette meg a már korábban hallott szavakat a hátvéd.

Szerda este az is eldől, hogy ki lesz a Juventus ellenfele Cardiffban, a Bajnokok Ligája másik elődöntőjének visszavágóján az Atlético Madrid háromgólos hátrányból próbál meg fordítani a Real Madrid ellen. A találkozót élőben közvetítjük az Origo Sporton, az eredmény alakulását pedig nyomon követheti livescore-oldalunkon.