Nem kegyelmezett a Juventus

Torino, 2017. május 9. Dani Alves, az olasz Juventus játékosa (j) gólt szerez a francia AS Monaco ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a torinói Juventus Stadionban 2017. május 9-én. (MTI/AP/Antonio Calanni)
Vágólapra másolva!
Dani Alves csodagólt lőtt a Monacónak, de előtte még adott egy gólpasszt is, a harmadikat a párharc során. Két év után ismét Bajnokok Ligája-döntős a Juventus, amely nagyon simán jutott tovább, noha a végén Mbappé szépített, hogy a BL-elődöntők történetének legfiatalabb gólszerzője legyen.

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó:
Juventus–AS Monaco 2-1 - élő közvetítés
gól: Mandzukic 33., Dani Alves 45., illetve Mbappé 69.

Nem egész egy hete a Juventus idegenben is 2-0-ra legyőzte a Monacót a Bajnokok Ligája elődöntőjében, ezzel igen közel kerültek a döntőhöz. Egyetlen csapat sem jutott döntőbe kétgólos hátrányból, ráadásul a Juventus összesen két gólt kapott az eddigi 11 BL-meccsén a szezonban.

A Monaco fiatal csapatán egyértelműen látszott a tapasztalat hiány az első meccsen, ezt Leonardo Jardim edző is elismerte. Az esélyekről pedig azt mondta:

Az olaszok pedig - ha esetleg nem lett volna elég érv mellettük - idézhettek még egy súlyos statisztikát: az utolsó 11, francia csapat elleni oda-visszavágós párharcukat mind megnyerték.

Oda Khedira

Az alaphelyzetnek megfelelően a Monaco kezdett támadni, de komoly helyzetig nem jutott az első húsz percben, noha a Juve meglehetősen visszafogott volt. Mbappé lesről rúgott kapufát, Falcao 26-ről lőtt alig fölé, majd Chiellininek kellett mentenie egy balról érkező beadás után.

A Juve védekezésében ezúttal sem volt sok hiba Forrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco

Allegri, a Juve edzője már a nyolcadik percben cserélt: Khedira sérült meg, Marchisio jött be. A játékrész közepén rövid idő alatt két ziccert puskázott el a Juve, előbb Higuaín, majd Mandzukic került szemtől szembe Subasic kapussal. Higuaín elszórakozta, Mandzukic stukkolásánál nagyot védett a horvát honfitárs.

Később a Monaco újból lesről riogatott, de Buffon még így is védte Falcao közeli lövését. Csakhogy amint kijött a Juve a szorításból, ezúttal sikeresen befejezte a kontrát, Mandzukic fejesét még védte Subasic, ám a kipattanót már beverte az univerzális támadó.

A beadás Dani Alvestől érkezett, a párbaj mindhárom góljánál ő készített elő.

Innen már végképp lehetetlenné vált a Monaco helyzete, a Juve élvezettel merült el a kontrajáték szépségeiben, miközben a vendégeknek nem volt kaput eltaláló lövésük az első 45 percben. Bezzeg a Juvénak: Dybala ziccerénél újabb bravúrt mutatott be Subasic, ám a szöglet után Dani Alves 18-ról, kapásból a bal alsóba küldte a labdát. Összesítésben már 4-0-ra ment a Juve.

Két rekordot is láthattunk: a Juve megdöntötte a Milan rekordját, miután már több mint 641 perce nem kapott gólt a BL-ben, Dani Alves pedig a 143. BL-meccsén szerepelt, brazil játékosként a legtöbbön.

Arra viszont, amit Dani Alves művelt, nincsenek szavak. Csak számok:

Fordulás után rohamozott tovább a Juve. Tíz perc sem telt el, és Allegri lecserélte Dybalát, hadd pihenjen kicsit a Roma elleni rangadóra.

A torinóiak pedig mentek tovább előre, egészen felszabadultan, szokatlan könnyedséggel egy BL-elődöntőn.

Azért a nagy lazaság a koncentráció rovására ment, Buffon a 66. percben még bravúrral védett, de a szögletből Mbappé közelről betalált.

Mbappé 18 évesen és 140 naposan a legfiatalabb focista lett, aki gólt szerzett BL-elődöntőben.

A 70. perc után váratlanul feszültté vált a meccs: a volt Torino-játékos, Glik durván rátalpalt Higuaínra, aki lent maradt, de a Monaco nem rúgta ki a labdát, támadott tovább, majd az akció végén Fabinho játszotta el, hogy fejbe könyökölte Mandzukic (nem, hasba).

Bár Higuaínt ápolás helyett alapvetően nyugtatni kellett, végül vissza tudott térni a pályára, a játék pedig egy-két szikrát leszámítva normális mederben folyt tovább.

Noha a végeredményből akár szoros meccsre is következtethetünk, a Juventus nagyon simán jutott tovább, ha nagyon kellett volna, kiüthette volna a Monacót. A másik ágon a Real Madrid 3-0-s előnyről várja az Atlético Madrid otthonában rendezendő szerdai visszavágót.

1. félidő
45Dani Alves
44Dani Alves
40Radamel Falcao
40Radamel Falcao
33Mario Mandzukic
33Mario Mandzukic
10Sami Khedira
10Sami Khedira
1
2. félidő
94
91Mario Mandzukic
90Mario Mandzukic
85Andrea Barzagli
85Andrea Barzagli
79Tiemoue Bakayoko
78Tiemoue Bakayoko
73Leonardo Bonucci
73Leonardo Bonucci
69Kylian Mbappe
69Joao Moutinho
69Bernardo Silva
69Kylian Mbappe
54Paulo Dybala
54Benjamin Mendy
54Benjamin Mendy
54Paulo Dybala
51Benjamin Mendy
46
46
Összeállítások
Juventus3-4-2-1
Monaco4-4-2
Football Pálya
26
Gabriel
Boschilia
1
Danijel
Subasic
24
Andrea
Raggi
25
Kamil
Glik
5
23
Benjamin
Mendy
19
Djibril
Sidibe
8
Joao
Moutinho
14
Tiemoue
Bakayoko
10
Bernardo
Silva
9
Radamel
Falcao

Juventus

Kezdők
20Marko Pjaca
24Daniele Rugani
15Andrea Barzagli
85
85
12Alex Sandro
19Leonardo Bonucci
73
73
3Giorgio Chiellini
23Dani Alves
45
44
17Mario Mandzukic
91
90
33
33
1Gianluigi Buffon
6Sami Khedira
10
10
5Miralem Pjanic
21Paulo Dybala
54
54
9Gonzalo Higuain
25Neto
4Medhi Benatia
7Juan Cuadrado
8Claudio Marchisio
22Kwadwo Asamoah
26Stephan Lichtsteiner
28Tomas Rincon
Cserék

Monaco

Kezdők
26Gabriel Boschilia
1Danijel Subasic
24Andrea Raggi
25Kamil Glik
5Jemerson
23Benjamin Mendy
54
54
51
19Djibril Sidibe
8Joao Moutinho
69
14Tiemoue Bakayoko
79
78
10Bernardo Silva
69
9Radamel Falcao
40
40
29Kylian Mbappe
69
69
16Morgan De Sanctis
2Fabinho
6Jorge de Oliveira
11Guido Carrillo
18Valere Germain
27Thomas Lemar
34Abdou Diallo
Cserék