Vágólapra másolva!
Tesztelné a les eltörlését Oliver Bierhoff, a világbajnok német labdarúgó-válogatott menedzsere, és nem csak ebben ért egyet Marco van Bastennel. 

"Érdemes megnézni, hogy a kezdeti kételyek után a hazaadásszabály 1992-ben milyen pozitív hatással volt a játékra. Akkor miért ne tehetné vonzóbbá a futballt a les eltűnése?" – vetette fel a 48 éves szakember a Sport Bild napilap szerdai számában.

A Nationalelffel 1996-ban Európa-bajnok Bierhoff hozzátette, egyetért Marco van Bastennek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai igazgatójának januári ötletével, miszerint tesztelni lehetne a lesszabály eltörlését. A 2003-ban visszavonult német exjátékos

abban is támogatja Van Bastent, hogy félidőnként egyszer időt kérhessenek az edzők.

Oliver Bierhoff a csehek elleni gólját ünnepli a '96-os Eb-döntőben Forrás: AFP/Boris Horvat

A holland sportdiplomata két hónapja további újításokat is felvázolt: szétlövéssel fejeződhetnének be a döntetlennel záruló meccsek, az utolsó tíz percben nettó játékidőt számolhatnának az időhúzás elkerülésére, emellett sárga lapok helyett az időbüntetést is megvalósíthatónak tartotta.