Az MLSZ a Fradival sem kivételezik

Kassai Viktor, foci
Manchester, 2016. november 2. Kassai Viktor játékvezető (j) és Luis Suárez, a Barcelona játékosa a Manchester City elleni labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzésen Manchesterben 2016. november 1-én. (MTI/EPA/Peter Powell)
Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó-szövetség kijelentése szerint a nemzetközi előírásoknak megfelelően a kluboknak, illetve a válogatottaknak semmilyen szerepük nem lehet a játékvezetők kiválasztásában.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség sportszerűtlennek tart minden olyan felvetést, amely a játékvezető-küldés befolyásolására irányul. A nemzetközi előírások szerint a kluboknak, illetve a válogatottaknak semmilyen szerepük nem lehet a játékvezetők kiválasztásában. Az egyenlő versenyfeltételek biztosításának egyik fontos garanciája éppen az, hogy a játékvezetők küldéséről nem az érintett csapatok döntenek" – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport vasárnap esti, Góóól című műsorában elfogadhatatlannak értékelte Kassai Viktor tevékenységét a szombati Vasas-Ferencváros (2-2) mérkőzésen, és közölte, írásban jelzik az MLSZ-nek, hogy szeretnének leiratkozni a játékvezetőről.

A Fradi nem volt elégedett Kassai Viktor szombati tevékenységével Forrás: MTI/EPA/Peter Powell

Kassai a listavezető angyalföldiek javára három, a Ferencvárosnak pedig egy tizenegyest ítélt, ebből mindkét együttes egyet értékesített.

Orosz Pál a bíró stílusával, arroganciájával is indokolta a döntésüket, és emlékeztetett, hogy Kassai a mostani szezonban eddig három bajnoki meccset vezetett az FTC-nek - a Budapest Honvéd, az Újpest és a Vasas ellenit -, ezeken összesen 14 sárga és két piros lapot adott az FTC játékosainak, és négy büntetőt ítélt a csapat ellen.