Vágólapra másolva!
Thomas Doll, bár nagyon ügyelt a szavaira a Vasas-Fradi utáni sajtótájékoztatón, azért nem tudta magában tartani a véleményét azzal kapcsolatban, hogy három tizenegyest is befújt a csapata ellen Kassai Viktor. 

Thomas Doll meglehetősen rosszkedvűen érkezett a Vasas elleni mérkőzés sajtótájékoztatójára. A Ferencváros vezetőedzője azzal kezdte a mondandóját, hogy bár dühös Ramirezre, amiért a játékos a második félidő elején kiállíttatta magát, érzékeltette, hogy nem értett egyet minden játékvezetői ítélettel.

„Nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, hiszen sokáig játszottunk emberhátrányban, és a Vasas egyenlítése után még így is volt lelki erőnk újra megszerezni a vezetést."

Thomas Doll Fotó: Polyák Attila - Origo

– mondta a német edző arra utalva, hogy a Fradi ellen három 11-est, egy kiállítást befújó Kassai Viktor végül őt is elküldte a kispadtól. „Fogalmam sincs, miért küldött el a kispadtól Kassai, de tanultam a Haladás elleni büntetésemből, és inkább nem mondok semmit.”

Ki is mondta, meg nem is

Az Origo tudósítójának kérdésére egy félmosoly kíséretében még rá is erősített a fentiekre. „Kassai minden ítélete jó volt. Mindegyik tizenegyes, sőt a lapok is mind jogosak voltak. Hagyják csak tovább dolgozni Kassait!" – mondta Doll némi derültséget kiváltva az újságírók között, majd hasonló modorban hozzátette: „Igazságos eredmény született."

Annyit azért odatett mondandója végére, hogy

A német edző elmondta, nagyon mély volt a talaj, ami eleve megnehezítette a játékosok dolgát (valóban szörnyű állapotban volt a Bozsik Stadion gyepszőnyege), de büszke a játékosaira, amiért remekül védekeztek, és emberhátrányban is jól zárták le a kapu felé vezető utat.