Vágólapra másolva!
A Legia Warszawa elővigyázatossági okokból nem szervez utat a szurkolóinak Dortmundba, a Borussia elleni, november 22-én sorra kerülő labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre.

A magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia hétfői bejelentésének előzménye, hogy a klub hívei szeptember 14-én, a dortmundi együttes látogatása során botrányt okoztak. A 6-0-s vendégsikert hozó találkozón a varsói drukkerek sértő rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, és megpróbáltak átjutni a németek szektorába.

Az incidens nyomán a lengyel csapat múlt szerdán zárt kapuk mögött fogadta a Real Madridot a 3-3-as döntetlennel zárult mérkőzésen, mellékbüntetésként pedig 80 ezer eurót (megközelítőleg 24,5 millió forintot) kellett befizetnie az európai szövetség kasszájába.

Nem utaznak az ultrák Forrás: Ekstraklassa Lengyel Bajnokság/Facebook

A spanyol rendőrség tájékoztatása szerint az együttes októberi, 5-1-es hazai sikerrel végződött madridi vendégszereplése alkalmával 13 varsói drukkert vettek őrizetbe. A huligánokat a közrend megzavarásával, garázdasággal, hatósági személlyel szembeni ellenállással és rablással vádolták.