Vágólapra másolva!
A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a görög PAOK csapatával Felcsúton, az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ága első fordulós párharcának szerda este játszott első mérkőzésén.

A visszavágót október 19-én rendezik Görögországban. Az UEFA tavalyi döntése értelmében a felnőtt BL főtáblájára jutott 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vehet a küzdelmekben, így került a mezőnybe a Puskás Akadémia korosztályos együttese.

A főtáblás csapatok fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.

Ikszelt a PFLA Forrás: Origo

Eredmény, bajnoki ág, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés:
Puskás Akadémia-PAOK (görög) 1-1 (0-0)