Vágólapra másolva!
A Torino 1990 óta először tudott győzni a Serie A-ban hazai pályán a Roma ellen.

A Torino már a nyolcadik percben vezetést szerzett, Szczesny oldalra ütött ki egy lövést, így kapott még egy esélyt a hazai csapat, és élt is vele, Obi beadását Belotti fejelte a rövidbe, ami a csatár ötödik gólja volt az idényben.

Nagyon jó első félidőt játszottak a csapatok, Szczesnyt két nagy védéssel tette jóvá az első gólnál látott hibáját, és egy ízben a kapufa is segített neki,

a Románál pedig Dzeko egyedül négy gólig juthatott volna,

de kétszer Hart akadályozta meg, a másik két ziccert pedig elügyetlenkedte.

A szünet után beállt Totti, akit mind a két tábor megtapsolt, aztán csak a hazaiak örülhettek, amikor Bruno Peres akasztotta Belottit, a büntetőt pedig az éppen a Romától kölcsönkapott Iaqo Falque beverte.

Iago Falque első góljával lett 2-0 Forrás: AFP

Három perccel később a Roma is büntetőhöz jutott, Totti két nappal a 40. születésnapja előtt így góllal ajándékozta meg magát,

ez volt a Capitano 250. bajnoki találata.

A Roma viszont nem tudott visszakapaszkodni, mert Iago Falque lőtt még egyet, és a hátralévő időben is közelebb volt a 4-1, mint a 3-2.

Serie A, 6. forduló:
Torino - AS Roma 3-1 (1-0)
gól: Belotti (8.), Iago Falque (52., 65., az elsőt 11-esből), illetve Totti (55., 11-esből)