Megméretné magát Storckkal a magyar foci világjárója

Vadócz Krisztián
Budapest, 2009. szeptember 5. A svéd Johan Elmander és Vadócz Krisztián küzd a labdáért a Magyarország-Svédország világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban. A találkozót a svéd válogatott 2-1-re nyerte. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Vadócz Krisztián furcsállja, hogy külföldön az edzők 90 százaléka alapemberként számít rá, a magyar válogatottban 2011 óta mégsem merült fel a neve. Ezek után mindössze egy vágya van, hogy a Storck-csapat mérésein részt vehessen, mivel úgy érzi, ezeken a teszteken kiderülne, mennyire jó fizikai állapotban van. A magyar futball egyik legnagyobb világjárója Ausztráliából Indiába igazolt, ahol egy csapatban fog szerepelni a volt Atlético-sztárral, Diego Forlánnal. Az Origónak azt is elmondta, hogy miért élvezett nála előnyt India Hollandiával szemben.

„Nem mindegy, mit gondol a liga egyetlen magyarjáról az a több mint egymilliárd ember” – mondta két éve az Origónak Vadócz Krisztián arról, hogy az akkor induló indiai profi ligába igazolt.

A visszatérésre sem kellett sokat várni, igaz, közben Svájcban (Grasshoppers), Spanyolországban (Alavés) és Ausztráliában (Perth Glory) is megfordult a magyar labdarúgás talán legnagyobb világjárója.

Forrás: Origo


Első alkalommal annyi autogramot szétosztott az indiai szurkolók között, hogy beállt a csuklója, és a népszerűsége azóta sem csökkent az indiai futballfanatikusok körében. „Úton-útfélen azt hallom vissza, hogy emlékeznek rám, amikor itt játszottam, láttak, örülnek, hogy most a Mumbai sikereiért teszek meg minden tőlem telhetőt” – meséli a 31 éves középpályás, akit több indiai klub is megkörnyékezett, végül a tengerparti megapolisz csapatát választotta.

Az indiai Szuperligának ez a harmadik idénye,

a nyolccsapatos bajnokság októbertől januárig tart, és igencsak pörgős: három-négy naponta rendeznek mérkőzéseket. Az első négy elődöntőzik egymással, majd a győztesek játsszák a finálét. A Mumbai célja a négy közé kerülés. (2014-ben helyszíni riportot írtunk a mumbai stadionból, itt olvashatja).

Még az Osasuna játékosaként, 2010-ben (balra) Forrás: MTI/Montserrat T. Díez

De vajon mi motiválja Vadócz Krisztiánt, hogy évről évre ezer kilométerekkel arrébb székelő csapatokhoz szerződjön? „Sokszor halljuk, amikor egy-egy játékos sír, hogy nem érzi jól magát, elmenne a klubjából, de nem tud. Én mostanában már úgy kötök szerződést, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe. Megnézzük, tudok-e segíteni a csapatnak, azt is, hogy

A tárgyalások több csapatomnál is úgy alakultak, hogy nem folytattuk a közös munkát. Ennek különböző okai voltak.”

Azt mondja, őt nem igazán motiválja, ha egy 18 csapatos bajnokságban az első, majd a második évben is az a cél, hogy elérje az adott csapat a 10. helyet, esetleg még az sem baj, ha rosszabb helyen végez. Ha pedig alapemberré is válik valahol, utána sokszor úgy érzi, új kihívás kell.

Most például Hollandiába is aláírhattam volna, és ha korábban nem játszottam volna ott, akkor valószínűleg oda is szerződöm. De engem annyira elvarázsolt az itteni futball légköre, a szokatlan lebonyolítás, a sűrű menetrend, hogy Indiát választottam. Lehet, a Mumbai játékosának lenni nem olyan hangzatos, mint azé a holland csapaténak, amely hívott, de az itteni Szuperliga, a nagy nevek, az idehívott erős dél-amerikai, spanyol, angol játékosok izgalmassá teszik ezt a négy hónapot.” A ligában egyébként az edzők is nagy figurák, itt van az olasz Gianluca Zambrotta, az angol David Platt, a Depor egykori kapusa, José Molina és a brazil Zico.

A Mumbai meccsein parádés a hangulat Forrás: Sandeep Shetty/ Isl/ Sportzpics

Legutóbb David Trezeguet csapattársa volt, most pedig az Atlético Madrid és a Manchester United egykori csillagával, Diego Forlánnal küzd majd együtt a négy közé jutásért. „Forlán nagy név és még mindig jó játékos, jól karbantartja magát, továbbra is jól rúg jobbal-ballal. Vele és az argentin Gastón Sangoyjal (ex-Sporting Gijón) sokat nosztalgiáztunk azon a spanyolországi időszakon, amikor ott játszottunk.

– jegyezte meg Vadócz. (Azon a meccsen, 2009 áprilisában az Osasuna Madridban 4-2-re verte az Atléticót. Forlán a 14. percben egyenlített, Vadócz a 43.-ban újra vezetést szerzett. Az uruguayi 32 góllal gólkirály lett, a magyar középpályás kettőig jutott, a csapata pedig 14.-ként simán bennmaradt.) Vadócz 35 napot töltött nemrég Dubajban a csapattal, így volt idejük felidézni a régi szép emlékeket a társakkal.

A Mumbai edzésén Forrás: CMG

Vadócznak volt rá lehetősége, hogy nyelveket tanuljon a légiós évek során. „Az angolom a legerősebb, de spanyolul is jól beszélek, és franciául is megértetem magam. Utóbbit még 11 éve tanultam, amikor az Auxerre-ben szerepeltem. Van egy haiti válogatott csapattársam, Sony Norde, vele franciául tudunk beszélni, de ha kell, akár spanyolul is, mert a Boca Juniorsnál nevelkedett. Az edzőnk, Alexandre Guimaraes pedig Costa Rica-i, vele is spanyolul kommunikálok.”

És közben szeretne ismét magyar válogatott lenni.

Nagyon sajnálja, hogy nem volt ott a foci-Eb-n a magyarokkal, nem igazán érti, miért nem szerepelhetett a válogatottban 2011. október 31. óta. Annak mégis örül, hogy Magyarországon végre mindenki megtapasztalhatta, milyen az, amikor nem papírforma eredmények születnek, és „alulról” hajt végre bravúrt egy csapat. „Külső szemlélő voltam, és ezt akár kritikának is felfoghatom, hiszen nem sikerült meggyőznöm a szakmai stábot arról, hogy jó futballista vagyok. De hálistennek, még nem vonultam vissza, még bebizonyíthatom, hogy a keretben a helyem.”

De vajon miért nem hívták meg az aktuális kapitányok? Mert nem látták játszani? „Már rég messzire sodródtam Magyarországtól, mégsem gondolom, hogy ne lennék szem előtt, mert az indiai futballt például négyből három országban közvetítik. Annyit kell tennem, amit eddig is: jól kell teljesítenem, és akkor látni lehet majd, hogy mire vagyok képes.”

2009-ben, a svédek elleni válogatott meccsen Forrás: MTI/Földi Imre

Vadócz is értesült arról, hogy Bernd Storck szövetségi kapitányt felháborította a válogatott játékosok erőnléti állapota. „Fontos célom, hogy legalább egy mérésen részt vehessek. Most egy olyan korban élünk, amikor mindenről van adat, nekem is vannak számadataim arról, hogy milyen teljesítményt nyújtottam az elmúlt időszakban. A következő lépés a válogatottsághoz számomra az lehetne, ha legalább egy tesztet elvégezhetnék. Ha ez összejönne, az már nagy dolog lenne.”

Feltett szándéka tehát, hogy visszaverekedje magát a válogatottba, noha jól tudja, hogy aki nem tagja a keretnek, azok mindannyian arról álmodnak, hogy meghívót kapnak a kapitánytól. „Persze nem lehet egyből a kezdőbe kerülni azok után, hogy öt évig nem voltam válogatott, de az alatt jó pár országban megfordultam, volt pár edzőm, akik az esetek 90 százalékában bíztak bennem, a csapat alappilléreként tekintettek rám.”

Az idén márciusban szerzett gólja Ausztráliából:

Felvetettük, hogy ha hazatérne, talán több esélye lenne a válogatottságra, amivel egyetért, de furcsának tartja, hogy most ez a helyzet. „Az elmúlt években lett volna lehetőségem hazaszerződni, de elég ambivalens, hogy ebben az esetben talán több esélyem lenne a meghívóra. Amikor egy 20 éves játékossal interjút készítenek, biztos, hogy azt fogja mondani, a célja a külföldi szerződés. Én nagy dolognak tartom, hogy külföldön futballozhatok. Persze az is tiszteletre méltó, ha valaki 11 évig egy helyen játszik, és klubikon lesz, de én máshonnan közelítem meg a dolgot.

Ezek szerint a tudásomat Skóciától Dánián, Franciaországon, Hollandián, Spanyolországon, Ausztrálián és Indián keresztül mindenhol elismerik. Kaptam egy visszajelzést, hogy tudok futballozni. Túl egyszerű lenne hazatérni a saját futballközegbe, de nekem hálistennek nincsen honvágyam. A feleségem sem erőlteti a hazatérést addig, amíg lehetőségem van külföldön focizni. Meg kell mutatnom, hogy jó lóra tettek, és megérdemeltem a bizalmat.”

Hat éve még ő is Telkiben készült – úgy érzi, kész lenne arra, hogy megnézzék a teszteredményeit Forrás: MTI/Illyés Tibor

Vadócz arról is mesélt, hogy egykori klubjától, a Honvédtól rengeteg segítséget kapott. Amikor épp egy távoli földrész focicsapatának az ajánlatára várt, akkor Kispesten befogadták, együtt edzett a második csapattal, ahol amolyan mentori feladatot is ellátott. Azt is elmondta, miért nem írt alá a Honvédhoz. „Jó futballistákat nevel ki a magyar futballakadémia a Honvédnál, most vegyem el a helyet előlük?” – nevette el magát a középpályás, majd megerősítette, hogy amíg csak lehet, ő külföldön szeretne focizni.

Az indiai bajnokság erősebb a magyarnál?

Akár Ausztráliában vagy Indiában is, mivel úgy véli, ezek a bajnokságok is erősebbek a magyarnál. „Persze, erre a kérdésre nem tudok teljesen hiteles választ adni, mert tizenegy éve nem játszottam az NB I-ben. Ahogy nézem a meccseket, szerintem korszerűsödött, fejlődött a magyar futball. De amit mindenki lát, az a nemzetközi kupákból kapott visszajelzés, amikor egy magyar csapat egy albán vagy szerb csapattal játszik.”

Indiában minden csapatnál lehet akár tizenegy külföldi is, és ezek a játékosok korábban jó helyeken futballoztak, emellett vannak 22-23 éves brazil csapattársai is. „Az ausztrál és az indiai bajnokság véleményem szerint közelebb jár a nemzetközi színvonalhoz, mint a magyar, persze az ember mindig úgy érzi, az a legnehezebb bajnokság, ahol éppen játszik.”

Helytállt Messi ellen, gólt lőtt a Realnak

„Krisztián egy fantasztikus sportoló, aki a civil életben is példakép lehet. Tökéletesen ismerjük, hiszen minden külföldi klubjához a mi közreműködésünkkel került” – mondta Vadóczról menedzsere, Kövesdi Viktor, a CMG társtulajdonosa. „A pályáját az teszi különlegessé, hogy bár sok helyen megfordult, mindenütt megállta a helyét. Közben 40-szeres válogatott lett, olyan játékosok ellen is bizonyított, mint Lionel Messi, és lőtt nagyon fontos gólokat is, például a Real Madridnak. Soha nem a könnyebb utat választotta, amikor alternatívákat kínáltunk neki. Haza minden évben jöhetett volna természetesen, de ő újabb és újabb kihívásokra vágyott mindig. Büszkék vagyunk rá, hogy a kezdetektől együtt dolgozhatunk vele.”