Vágólapra másolva!
Van az úgy, hogy az ember nem tud örülni a góljának, mert olyan állásnál születik, amikor már nincs jelentősége, de a holland AZ Alkmaar belga játékosa, Stijn Wuytens nem emiatt nem ünnepelt az ír Dundalk elleni Európa Liga-meccsen.

Wuytens elfejelte a felívelt labdát, majd elsötétült előtte a világ, mert valósággal kiütötte őt Gary Rogers, a Dundalk kapusa.

A társak és a bíró egyből jelezték, hogy jöjjön az orvos, mert Wuytens mozdulatlanul feküdt a földön, úgy tűnt, lenyelte a nyelvét, szerencsére még időben segítettek rajta. A stadion közönsége feszült csöndben figyelt az ápolás alatt, majd hordágyon vitték le Wuytenst, aki tíz perc után magához tért, és a kórházban elvégzett vizsgálatok után kiderült, hogy agyrázkódása lett.

Ijesztő jelenet volt Forrás: AFP

A meccs tartogatott még izgalmakat, a Dundalk egyre reménytelenebb helyzetbe került, amikor a csapatkapitány Stephen O'Donnellt kiállították egy meggondolatlan becsúszás miatt.

Az írek azonban így is egyenlíteni tudtak, a 89. percben az öt perccel korábban becserélt Ciaran Kilduff fejelt egy szabadrúgás után, úgyhogy az alkmaari kocsmáknak jó estéjük lehetett.