Vágólapra másolva!
Magyar válogatott szeretne lenni Paulo Vinícius, a Videoton FC brazil labdarúgója, aki pénteken 2020-ig meghosszabbította szerződését.

"Nem hittem volna 2011-ben, amikor a Vidihez igazoltam, hogy öt évvel később még mindig Székesfehérváron fogok futballozni. Nagyon motivált vagyok, szeretnék a jövőben is hasznos tagja lenni a csapatnak. Sokat jelent számomra ez az ország, itt született a gyermekem, itt élünk hosszú évek óta a családommal,

- nyilatkozta klubja honlapján a 26 éves védő, akinek jövő nyáron járt volna le a szerződése.

Paulo Vinicius Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kovács Zoltán sportigazgató úgy fogalmazott: Vinícius helyet követelne magának a válogatottban is, ha rendelkezne magyar állampolgársággal. A brazil hátvéd eddig 125 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken nyolc gólt szerzett. Az európai kupákban 26 meccsen szerepelt és háromszor volt eredményes.