Vágólapra másolva!
Újabb fejezettel bővült a Feröer-Magyarország vb-selejtező előtt induló George F. Hemingway-Bernd Stock szócsata.

A Honvéd tulajdonosa a magyar csapat első vb-selejtezője előtt azt írta a blogjában, hogy ha válogatottunk nem győz három-négy góllal Feröeren,

akkor Storck menjen vissza Németországba pályaedzőnek,

a játékosok pedig tegyenek egy „szégyellem magam" feliratú táblát a nyakukba.

Storck felhívta a meccs előtt

Hemingway a Népszabadságnak adott interjúban elárulta, Storck a meccs előtt pár órával felhívta őt, és egy zavaros monológot adott elő, amelyben arra célzott, a klubvezető az írott szó mögé bújik.

Megmondta a magáét a kapitányról Fotó: Szabó Pál

„Ám nem ezt nehezményezem a legjobban. Hanem azt, hogy megkérdőjelezte a hazafiságomat. Ha csak azt veszem figyelembe, mennyi pénzt áldoztam a magyar futballra, e gyanú már akkor is teljességgel alaptalan. De egyenesen értelmezhetetlen egy hazánkban foglalkoztatott német edzőtől" – panaszkodott Hemingway.

Nem ő a megfelelő személy

Aki úgy érzi, Storck már előre kereste a mentségeket a vb-selejtező előtt az esetleges kudarcra, és nem lepte meg, hogy a csapat nem tudta elhozni a három pontot a szigetről. „Azért nem ért váratlanul a kimenetel, mert szerintem a kapitány nem a megfelelő személy. Meg is mondom, miért nem az. Eredetileg az utánpótláshoz hozták ide. Aztán átvette a válogatott irányítását, felügyeli a labdarúgó-akadémiákat, valamint az edzőképzést. Ennyi feladatot egyetlen ember nem láthat el, és

Hemingway azt is nehezményezi, hogy Storck az erőnléti felmérés után kritizálta a játékosok fizikai állapotát, neveket azonban nem mondott, és az általánosítással Hemingway szerint olyan edzőket is lehúzott,

akiket ő jobbnak tart Storcknál.

A Honvéd tulajdonosának az sem tetszett, hogy a vb-selejtező miatt hosszú szünet volt a bajnokságban, mert így szerinte az itthoniak kiestek a meccsrutinból, és a szünet bevételkieséssel járt a klubok számára.