Vágólapra másolva!
A világbajnoki selejtező-sorozat első fordulója után távozott posztjáról Magnus Pehrsson, az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Utódja az U21-es csapat eddigi vezetője, Martin Reim lett.

A svéd szakvezetővel közel három év alatt tizenegy győzelmet, nyolc döntetlent és tizennégy vereséget ért el az együttes. Múlt kedden, a vb-selejtező nyitányán az észtek 5-0-ra kikaptak a bosnyákok otthonában.

Magnus Pehrsson odébbállt Forrás: AFP/Jure Makovec

Érdekesség, hogy az észt válogatott vb-selejtezőn utoljára ilyen nagy - sőt még ennél is nagyobb verést 2008. szeptember 10-én kapott, amikor 7-0-ra kaptak ki - ugyancsak Boszniában. A csapat tétmérkőzésen öt gólt utoljára 2013 szeptemberében kapott, amikor

a magyar válogatottól kaptak ki 5-1-re.

Utóda, a 45 esztendős Reim 1992 és 2009 között 157 alkalommal maga is játszott a felnőtt válogatottban. A mostani megbízatása 2017 végéig szól. Így a következő, Gibraltár elleni selejtezőn már ő irányíthatja a balti csapatot, amelyikre a H csoportban Belgium, Görögország és Ciprus vár még.

Az észt válogatott jelenleg a 117. a világranglistán, a legelőkelőbb helyezése a 47. volt még 2012-ben.