Vágólapra másolva!
Elhunyt Simon Balla István, korábbi magyar bajnok atléta, aki több futballcsapat munkáját segítette erőnléti edzőként. 58 éves volt.

Simon Balla István ötszörös magyar bajnok volt 400 méteres gátfutásban, majd versenyzői pályafutása után edzősködéssel foglalkozott, az atléták mellett a futballisták erőnlétét igyekezett javítani.

Erőnléti edzőként részese volt a Fradi nagy sikerének, amikor a klub első magyar csapatként 1995-ben bejutott a Bajnokok Ligájába, később több csapatnál is megfordult, a 2014–2015-ös idényben például a Zalaegerszegnél készítette fel a felnőtt és utánpótlás korú játékosokat.

A Nemzeti Sport információja szerint Simon Balla István futás közben lett rosszul, és nem tudtak rajta segíteni.