Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo képes lesz végigjátszani a Sporting Lisboa elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést Zinedine Zidane, a címvédő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint.

A háromszoros aranylabdás portugál támadó 66 percet töltött a pályán szombaton az Osasuna elleni bajnoki találkozón, amelyen gólt is szerzett. Ezt megelőzően legutóbb július 10-én, hazája válogatottjának színeiben játszott az Európa-bajnokság párizsi döntőjében, amelyet 1-0-ra megnyertek a házigazda franciák ellen. Ronaldo ott az első félidőben megsérült, lecserélték, és két hónapot ki kellett hagynia.

"Az az ideális számára, ha kilencven percet játszhat. Percekről nem is beszélek vele,

- mondta a francia szakember a keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a két hónapos kihagyás hosszú volt, ám Ronaldo készen áll a játékra.

Cristiano Ronaldo és Zinedine Zidane Forrás: AFP

Cristiano Ronaldo a Sporting utánpótláscsapatánál nevelkedett, és a felnőtteknél is pályára lépett, mielőtt 2003-ban a Manchester Unitedbe igazolt. Legutóbb 2007-ben, a BL csoportkörében a Unitedben szerepelt a portugál csapat ellen.

"Természetesen nagyon különleges lesz számára ez az összecsapás, hiszen ebben a klubban nevelkedett. De ő egy igazi profi, és mindent bele fog adni, ahogy azt mindig teszi. Az elejétől nagyon koncentrálni fog" - hangsúlyozta Zidane.