Totti vezérletével fordított és nyert a Roma az "olimpiai uszodában"

662359785 Horizontal
AS Roma's forward Francesco Totti celebrates after scoring during the Italian Serie A football match As Roma versus Sampdoria on September 11, 2016 at Olympic stadium in Rome. / AFP PHOTO / ALBERTO PIZZOLI
Vágólapra másolva!
A félidőben 2-1-es Sampdoria-vezetésnél félbeszakadt meccsen a szünetben csereként beállt Francesco Totti vezérletével az AS Roma 3-2-re fordított és nyert az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.

Az első játékrész végén özönvízszerű eső zúdult a pályára, emiatt a második játékrészt egyórás csúszással kezdték el a csapatok.

Esett az eső karikára:

A folytatásban szinte egykapuztak a fővárosiak, akik Totti remek passza után a szintén csereként pályára lépett Dzeko találatával egyenlítettek.

Ezt követően is számos ziccere volt a Farkasoknak, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Amikor már úgy tűnt, hogy döntetlennel zárul az összecsapás, a Roma büntetőhöz jutott, Totti pedig eldöntötte a három pont sorsát.

Jöhet a 250.!

A csapatkapitány sorozatban 23. idényében talált kapuba a Serie A-ban, s összesen 249 gólnál tart. Az örökranglistán már csak a legendás Silvio Piola van a római kapitány előtt, aki 274 góllal fejezte be pályafutását.

Serie A, 3. forduló:
AS Roma-Sampdoria 3-2 (1-2)
korábban:
AC Milan-Udinese 0-1 (0-0)
Atalanta-Torino 2-1 (0-0)
Chievo-Lazio 1-1 (0-0)
Genoa-Fiorentina - elmaradt
Bologna-Cagliari 2-1 (1-0)
szombaton játszották:
Palermo-Napoli 0-3 (0-0)
Juventus-Sassuolo 3-1 (3-1)
később:
Pescara-Internazionale 20.45
hétfőn játsszák:
Empoli-Crotone 20.45