Vágólapra másolva!
Détári Lajos személyében korábbi világválogatott játékos irányítja majd a Nagyréde SC futballcsapatát.

Détári Lajos lesz a Heves megyei I osztályban szereplő Nagyréde SC futballcsapatának csapatának új edzője.

„Egyelőre konkrét célt nem határoztunk meg elvárásként, arról majd csak a játékoskeret kialakítása után döntünk" - közölte a Heol.hu portállal Fehér Gyula klubmenedzser.

Détári Lajos Forrás: Marton Szilvia - Origo

Az Origo úgy tudja, hogy Détári többször járt már Nagyrédén, ahol jó barátság köti Lukács Györgyhöz, a Nagyrédei Általános Iskola testneveléstanárához és a szomszédos Gyöngyösi AK utánpótlásedzőjéhez.

Détári számára nem ismeretlen a Heves megyei közeg, korábban ugyanis az NB III-as Felsőtárkány csapatát irányította.