Böde mentette meg a Fradit az újabb BL-blamától

Böde Dániel
Budapest, 2016. június 27. Böde Dániel, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérő magyar labdarúgó-válogatott játékosa a fővárosi Hősök terén tartott ünneplésen 2016. június 27-én. Az előző napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntőben, így kiesett. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A tavaly az EL-selejtezőben meglepetésre korán búcsúzó Ferencváros ezúttal sem kezdte jól a sorozatot, de a csereként beállt Böde Dánielnek köszönhetően végül 1-1-re mentette az albán Partizani elleni idegenbeli odavágót.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. meccs:
Partizani (albán) - Ferencváros 1-1 (0-0)
gól: Fili (47.), ill. Böde (70.)

A Ferencvárosban az Európa-bajnokságot megjárt játékosok közül Dibusz, Lovrencsics és Gera kezdett, a csapatot elhagyó Nagy Ádámot pedig nem is nevezték a selejtezőre. Böde a kispadra került, a helyén a frissen igazolt Djuricin kezdett, akinek azonban momentuma nem volt az egész meccsen.

Djuricin (jobbra) egyelőre keresi a helyét a Fradiban Forrás: MTI/EPA/Armando Babani

De a Ferencvárosnak sem sok, az albán ezüstérmes már az ötödik percben veszélyeztetett, de Dibusz védett. Aztán a magyar bajnok átvette az irányítást, sokkal többet birtokolta a labdát, de egyáltalán nem volt veszélyes a kapura.

Nem úgy a Partizani, amely a második félidőben egy eladott ferencvárosi labda után megszerezte a vezetést, a 47. percben Fili védhetetlenül bombázott a kapuba. (1-0)

A 60. percig kellett várni az első ferencvárosi kapura lövésre, amikor Lovrencsics húzott be jobbról, ballal lőtt, de az albán kapus védett.

A hazaiak kettőre növelhették volna az előnyt, amikor egy újabb magyar védelmi hiba után ismét Fili elé került a labda, de ezúttal az oldalhálóba lőtt.

Az utolsó 25 percre Thomas Doll behozta Bödét és az Eb-t szintén megjárt Sestákot, Böde pedig szinte azonnal kiegyenlített: erőszakosan ment el a jobb oldalon, majd a kimozduló kapus fölött, éles szögből a kapuba lőtt. (1-1)

A hajrára valamelyest felpörgött a Fradi játéka, főleg Lovrencsics volt aktívabb a jobb szélen, de összességében nagyon idény eleji játékot mutatott be a magyar bajnok, a hátsó négyes ingatag volt, Nagy Ádám nagyon hiányzott a középpályáról, a támadójáték pedig csak Böde beállása után vált veszélyessé.

Visszavágó a Groupama Arénában.