Vágólapra másolva!
Graziano Pellé, az olasz válogatott labdarúgója az angol Southampton csapatától a kínai Shandong Lunenghez szerződött.

Az átigazolásról szóló hétfői közleményben a Southampton nem árulta el, mekkora összegért vált meg a 30 éves csatártól. A brit sportsajtó értesülései szerint a kínaiak 13 millió fontot (4,7 milliárd forint) fizettek.

Pellé az előző két szezonban 81 mérkőzést játszott és 30 gólt szerzett az angol klub színeiben. A vasárnap véget ért franciaországi Európa-bajnokságon négyszer lépett pályára, két gólt szerzett, a németek elleni negyeddöntő tizenegyes-párbaja során viszont elhibázta a lövését.

A pár észak-amerikai vakációját tölti Forrás: Instagram/Varga Viktória

A Shandong Luneng - amelynek edzője egy hónapja a német Felix Magath - szombaton Papiss Cissét, a Premier League-ből kiesett Newcastle United szenegáli csatárát is leigazolta. Santung tartomány fővárosa, Csinan csapata 16 mérkőzés után az utolsó előtti (15.) helyen áll a kínai élvonalban.

A csatárról a magyar sajtó is gyakran írt, magyar barátnője, Varga Viktória ugyanis rendszerint üzeneteket posztol a közösségi oldalain.