Vágólapra másolva!
Ha Slaven Bilic ráér július 27-én, akkor akár fel is léphet az Iron Maiden spliti koncertjén.

Összeérnek itt a szálak, kérem szépen. A legendás angol heavy metal banda egyik alapító tagja, Steve Harris nagy West Ham United-drukker, ifistaként még játszott is a klubban. A londoni csapat aktuális menedzsere, Slaven Bilic pedig hosszú évek óta hűséges rajongója az Iron Maidennek.

Metál az ész! Forrás: AFP/Stringer

Ráadásul még zenélni is tud, nem ijed meg, ha a nyakába akasztanak egy gitárt. És minő véletlen, hogy július 27-én a Maiden éppen Bilic szülővárosában, Splitben adja egyetlen horvátországi koncertjét, ahol szeretettel várják a színpadra a csapattal az előző idényben a Premier League hetedik helyén végző szakembert.

Miért ne érne rá?

"Bilic nagyszerű srác, aki remek munkát végez a West Hamnél - méltatta a Slobodna Dalmacija című lapnak a tréner munkásságát Harris. -

Persze nem biztos, hogy aznap éppen Splitben lesz, vagy, hogy egyáltalán ráér, ha igen, akkor szeretettel várjuk. De tudjuk, hogy megfontolt fickó, akinek a munka az első."

Horvát rock:

Miután a West Ham jövő héten lezárja amerikai túráját, és utána csak augusztus hétre van lekötve nekik egy felkészülési meccs a Juventus ellen, még az is lehet, hogy sport- és rocktörténelmi pillanat tanúi lehetnek, akik jegyet vesznek a Spaladium Arenába.