Vágólapra másolva!
A szívműtétje után először állt ki a sajtó elé Silvio Berlusconi, a Milan tulajdonosa, aki elárulta, hogy eladta a világ egyik legsikeresebb klubját.

„Eladtam a Milant, de csak azzal a kitétellel, hogy a következő két évben 400 millió eurót költenek játékosokra. Olyan csoportnak adtam el, amely ismét Olaszország, Európa, sőt, a világ tetejére repítheti a klubot” - mondta Berlusconi.

Itt még úgy volt, hogy Bee Taechaubol thaiföldi milliárdos veszi meg a klubot Forrás: Origo

A korábbi olasz miniszterelnök szerint azért tartott ilyen sokáig a megegyezés, mert nem akarta bárkinek eladni a klubot, a kínai befektető pedig egy komoly csoportnak bizonyult, amely mögött a kínai kormány és valós pénz áll.

A legfrissebb hírek szerint július 15-én írhatják alá a szerződést.