Vágólapra másolva!
Rendkívüli értekezletet hívott össze a Real Madrid vezetősége hétfő estére, miután a csapat súlyos vereséget szenvedett a Barcelona elleni rangadón. A legfőbb kérdés Rafael Benítez vezetőedző jövője volt, aki egyelőre megmenekült, és tovább élvezi a vezetőség bizalmát. Florentino Pérez klubelnök lejárató kampányt emleget. 

A Real Madrid hazai pályán szenvedett 4-0-s vereséget szombaton a Barcelona ellen. Ugyan ez csak a második veresége volt Rafa Beníteznek a csapat élén, de a mutatott játék, az öltözői hangulat és Cristiano Ronaldo ultimátuma meggyengítette a tréner pozícióját.

Emiatt a Real Madrid vezetősége rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze hétfő estére, melyen a vezetőség álláspontját ismertette Florentino Pérez elnök a kialakult helyzet kapcsán.

Florentino Pérez szerint nincs edzőkérdés a klubnál Forrás: AFP

Rafa Benítezről:

"A klubvezetés értékelte a jelenlegi helyzetet, és egyértelműen állíthatom, hogy Rafa élvezi mindannyiunk bizalmát, teljes mellszélességgel mellette állunk" - jelentette be az elnök rögtön a sajtótájékoztató elején. Egy jelen lévő újságíró felvetette, hogy korábban ugyanezt állították Carlo Ancelotti kapcsán is, mégis lapátra került az olasz edző, de erre Pérez csak annyit reagált, hogy

A klubelnök hangsúlyozta: Rafa Benítez a kiválasztott, akinek sikerre kell vinnie ezt a nagyszerű játékoskeretet, és nincs kétsége afelől, hogy az edzőnek minden képessége meg is van ehhez.

Cristiano Ronaldóról:

"Cristiano jó gyerek, csak a média kavarja örökké körülötte a dolgokat. Sosem mondott olyat, hogy Benítezzel nem nyerünk majd semmit, nem adott ultimátumot sem a klubnak, szó sem volt ilyesmiről. Őszintén szólva bosszant, hogy örökké nekem is magyarázkodnom kell: ezzel láttak ebédelni, azzal láttak ebédelni... Ebédelni szoktam, de bolond lennék eladni a legértékesebb játékosunk."

Pérez szerint Benítez és Ronaldo között nincsenek problémák Forrás: AFP


A Real Madridról:

"Jól kezdtük az évet, sokáig veretlenek voltunk, gólt is alig kaptunk. A sérülések természetesen megzavarták a csapatot, nehéz napokat éltünk át, és ennek megvannak a következményei. Ugyanakkor csodálatos keretünk van, minden szurkolót arra kérek, támogassa ezt a csapatot, támogassa Rafa Benítezt is."

Az öltözőről:

"Nem igaz, hogy a meghatározó játékosok Rafa ellen fordultak volna, szó sincs ilyesmiről, jó a kapcsolat a labdarúgók és a vezetőedző között. Ilyeneket csak azok találnak ki, akik destabilizálni akarják a klubot. De ez a Real Madrid, minket nem fognak megrengetni a pletykák."

A szurkolókról:

"Hogy lejárató kampány folyik-e ellenem? Önök nem véletlenül kérdezik, én nem véletlenül válaszolok. Kár tagadni, mindenki tudja, hogy ez a helyzet. Ezek az emberek csak rombolni akarják a Real Madrid imidzsét, azt képzelik, hogy ha távozásra tudnak kényszeríteni, akkor majd nagyobb befolyásuk lesz a klubra. El kell keserítenem mindenkit, aki így gondolkozik."

Nem könnyű a Real helyzete

A Real Madrid legközelebb a Bajnokok Ligájában lép pályára, ám a meccset biztosan kihagyja majd a csapat balhátvédje, Marcelo.

Marcelo a Real Madrid legújabb sérültje Forrás: AFP


A brazil játékos szombaton, a Barcelonától elszenvedett négygólos vereség alkalmával sérült meg, emiatt az 59. percben le kellett őt cserélni. Kidőlése azért is érzékenyen érinti a fővárosiak védelmét, mert Sergio Ramos csapatkapitány vállsérülése miatt szintén nem került a Sahtar Donyeck elleni, szerdai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre készülő keretbe.