Vágólapra másolva!
A Benzema-Valbuena-botrány után két héttel Gerard Piqué lehet a következő érintett egy szexvideós ügyben. A Barca védőjét állítólag zsarolja egy volt alkalmazottja.

Nagy összeget követel egy volt alkalmazottja Gerard Piquétől, a Barcelona védőjétől, hogy ne hozzon nyilvánosságra egy állítólag "erősen erotikus tartalmú", házi készítésú videót róla és feleségéről, Shakiráról – írja a Diario Vasco nevű baszk napilap internetes kiadása.

Piqué és Shakira Forrás: EPA


Az As nevű madrid sportlap által is átvett információt eddig még

nem erősítette meg, de nem is cáfolta

a futballista és a kolumbiai énekesnő. Az As megjegyzi, hogy egy ilyen videó nyilvánosságra hozása Spanyolországban bűncselekménynek számít.

Déja vu

Három éve egyszer már felröppent a hír, hogy valaki árulja a pár egy közös videóját, de akkor az nem került nyilvánosságra.

Éppen két hete pedig kirobbant egy másik szexvideós zsarolási ügy, melyben Karim Benzema, a Real Madrid francia csatára érintett. Benzemát vád alá helyezték, miután felvetődött, hogy köze lehet válogatott csapattársa, Mathieu Valbuena megzsarolásához.