Orbán sok százezer kölökre fordított összegről beszélt

Orbán Viktor miniszterelnök
Szombathely, 2015. november 17. Orbán Viktor miniszterelnök (k) helyiekkel beszélget miután a Modern városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Puskás Tivadar polgármesterrel (j) Szombathelyen 2015. november 17-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A norvégok elleni két győztes mérkőzés nem csupán a futballról szólt, hanem az önbecsülésünkről is, ezért azok is büszkék lehetnek arra, amire válogatott képes volt, akik egyébként nem kedvelik a focit, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Szombathelyen.

A kormányfő a Modern városok program keretében megvalósuló helyi fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón újságírói felvetésre reagált a vasárnap esti mérkőzésre.

Kifejtette, hogy Király Gábor révén a szombathelyiekhez különösen közel állhat ez a győzelem, a vasi megyeszékhelyet pedig a hazai labdarúgás egyik vidéki fellegvárának nevezte, ahol egyebek között az Illés Akadémián vagy a Király Gábor által vezetett sportlétesítményben komoly tehetségek nevelkednek.

Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Varga György

A miniszterelnök a Szombathelyen épülő Haladás sportkomplexumról kijelentette: az nemcsak az élsportnak és a szurkolóknak épül, hanem a sportolni akaró fiataloknak és szüleiknek is, akik számára a gyermeknevelésben komoly támaszt jelenthet a sport, hiszen közös cél, hogy gyermekeikből erős, egészséges felnőtt legyen.

"A sportra költött összegeket nem az élsportra költött összegnek látom, hanem a sok százezer magyar kölökre fordított összegnek"- mondta.

A Szombathelyi Városi Televízió kedd esti műsorának nyilatkozva a miniszterelnök ehhez hozzátette: a válogatott norvégok elleni győzelme "fantasztikus eredmény", amelynek értékét megnöveli, hogy a továbbjutást nem gólkülönbség számolgatásával, hanem egy "férfiasan vívott csatában" harcolta ki a csapat.