Vágólapra másolva!
Vereséggel mutatkozott be a görög labdarúgó-válogatott kispadján Michael Skibbe, a német szakember vezetésével az Eb-selejtezőkön is leszerepelt, tavaly még vb-nyolcaddöntőt vívott együttes ezúttal Luxemburgban kapott ki. A nagycsapatok közül kikapott a világbajnok Németország, az Eb-selejtezőt hibátlanul abszolváló Anglia, illetve Olaszország is.

Az északírek egy 2008 márciusa óta tartó rossz sorozatot szakítottak meg, a csapat hét és fél éve nem tudott barátságos meccset nyerni. Akkor Grúziát (4-1), most Lettországot sikerült legyőznie (1-0) a Windsor Parkban. A csapat ezzel zsinórban nyolc meccse veretlen, ilyen sorozatot legutóbb 1985-86-ban produkált, amikor a legendás Billy Bingham irányítása alatt kilenc meccsen nem talált legyőzőre.

Olaszország hiába szerzett korán vezetést Candreva találatával, Belgium végül 3-1-re győzött. A világbajnok németek mindkét félidő végén kaptak egy-egy gólt, így végül 2-0-s vereséget szenvedtek Franciaországban. A hazaiak legutóbb 2001 februárjában tudtak odahaza nyerni Németországgal szemben.

Lassana Diarra (Franciaország) és Sami Khedira (Németország) Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

A meccs idején a francia fővárosbn - a stadion környékén is - több lövöldözés és robbanás volt, több halálos áldozattal. Francois Hollande elnököt evakuálták a labdarúgó-mérkőzésről, és a belügyminisztériumba indult válságtanácskozásra. A meccset nem fújták le idő előtt, az normálisan lezajlott.

De nem járt jobban Anglia sem, az Európa-bajnoki selejtezőket egyedüli hibátlanként abszolváló válogatott Spanyolországban bukott, igaz, Mario Gaspar gólját talán még a vendégek is megtapsolták.

Az Eb-ről lemaradó hollandok Robben duplájának köszönhetően 3-2-re győztek a Gareth Bale és Aaron Ramsey nélkül felálló Wales otthonában, míg a lengyelek a 69. percig ikszre álltak Izlanddal, de aztán jött Lewandowski, aki két góljával eldöntötte a mérkőzést.

Eredmények, barátságos mérkőzések:
Katar - Törökország 1-2 (0-0)
gól: Ali Assadalla (26.), illetve A. Turan (69.), C. Tosun (72.)

Koszovó - Albánia 2-2 (0-0)
gól: Celina (58.), Elbasani (69.), illetve Manaj (54.), Rrahmani (72.)

Luxemburg - Görögország 1-0 (0-0)
gól: Joachim (90+1.)

Csehország - Szerbia 4-1 (1-0)
gól: Sivok (17.), Necid (63., büntetőből), Krejcí (82.), Zahustel (90.), illetve Skuletic (78.)

Belgium - Olaszország 3-1 (1-1)
gól: Vertonghen (13.), De Bruyne (74.), Batshuayi (82.), illetve Candreva (3.)

Észak-Írország - Lettország 1-0 (0-0)
gól: Davis (55.)

Lengyelország - Izland 4-2 (0-1)
gól: Grosicki (52.), Kapustka (66.), Lewandowski (76., 78.), illetve Sigurdsson (4., büntetőből), Finnbogason (69.)

Spanyolország - Anglia 2-0 (0-0)
gól: Mario Gaspar (72.), Cazorla (84.)

Szlovákia - Svájc 3-2 (1-0)
gól: Djuris (39., 48.), Mák (55.), illetve Derdiyok (63.), Drmic (67.)

Wales - Hollandia 2-3 (1-1)
gól: Ledley (45.), Huws (70.), illetve Dost (36.), Robben (55., 81.)

Franciaország - Németország 2-0 (1-0)
gól: Giroud (45.), Gignac (86.)